Pálffy István, a kereszténydemokrata frakció szóvivője a Kossuth rádió reggeli műsorában kifejtette: a jelenlegi komplex, több törvényt is érintő sporttámogatási rendszert vizsgálnák át úgy, hogy az olimpián, illetve azt megelőzően is sikerrel szereplő sportágak is többletforráshoz juthassanak.
A képviselő példaként az öttusát, az atlétikát, a vívást, az evezést említette, majd a feltételekről szólva megjegyezte: a támogatáshoz ne kelljen feltétlenül hivatásos sportolót alkalmazni, így az utánpótlás-nevelés is többletforráshoz juthat a jövőbeni sikeres olimpiai szereplés érdekében.
A KDNP szombati közleménye szerint példaadó kell, hogy legyen a magyar olimpiai sikerszéria a hazai közélet és a politika számára is, és arra tanít, hogy a belpolitikai vitákat követően, az itthon megvívott politikai küzdelmek után a nemzetközi politikai porondon már minden politikusnak Magyarország érdekeit kell képviselnie. A párt úgy látja, csapatjátékosok módjára a magyar politikai mezőnynek és a közélet szereplőinek egységben kell küzdeniük a gazdasági mutatók javításáért is.