Belföld

Hoffmann: Az államtól kaphatnának tornafelszerelést a diákok

Az államtitkárság arra törekszik, hogy az államtól kapjanak tornafelszerelést és magyar kiadású tankönyveket a diákok.

Ismerve a magyar családok bevételi forrásait, kétségtelenül drága a tanévkezdés – jelentette ki Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában.

Az a 80-100 ezer forint azonban, amit ilyenkor a gyerekre költenek, nem indokolt, és nem is csak az oktatás kötelezően beszerzendő eszközeire fordítják. Nyáron sokat nőnek a gyerekek, sok olyan ruhát is vesznek ilyenkor a szülők, melyekre amúgy is szükség lenne – hozta fel példaként.

Azon dolgozunk, hogy a jövő évtől kezdve első osztálytól felmenő rendszerben a gyerekek térítésmentesen kapjanak tankönyvet – mondta Hoffmann Rózsa. Hozzátette: csökken a munkafüzetek száma, ezekre szerinte részben szükség van, de nagyon elkényelmesedett tőle a pedagógia világa, hiszen mindent készen kapnak.

Szólt arról is: arra törekednek majd, hogy magyar kiadású ingyentankönyveket kapjanak az általános iskolások. „Elkezdtünk dolgozni azon is, hogy az állam biztosítsa a gyermekeknek a testnevelés órákra a felszerelést. Sok olyan tervünk van, mely már jövőre könnyítene a szülők nehézségein” – emelte ki.


(Fotó: Neményi Márton)

Elmondta: hajlandók a korrekciókra, de úgy érzi, a legfontosabb elemeket, melyek az oktatás és az ország megújulását szolgálják – az erkölcsi nevelés erősítése, a mindennapos testnevelés – nem kell korrigálni.

„Az ország nincs jó gazdasági és lelki állapotban, ezen igen gyorsan kell változtatni, erős az igény erre az emberek részéről. Ez sietségre késztet bennünket. Másfelől jó lenne úgy haladni, fejlődni, hogy mindent kipróbáljunk, de nem ilyen történelmi időket élünk. Miközben recseg-ropog körülöttünk a világ, mindig mérlegelni kell, mi az, amivel sietni kell, és mi az, amivel lassan kellene haladni” – jegyezte meg.

Beszélt arról is, hogy a Nemzeti Alaptantervről nagyon sokféleképp vélekednek, ezért konszenzusra számítani illúzió. Felmérések szerint azonban a nagy többség támogatja a Nemzeti Alaptantervet – emelte ki az oktatásért felelős államtitkár, hangsúlyozva: lesz rá lehetőség, hogy senkit ne kényszerítsenek meggyőződésével ellenkező tételek tanítására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik