Belföld

Pintér szerint döntő csapást mértek az alvilágra

pintér-sándor(i) (pintér sándor, belügyminiszter)
pintér-sándor(i) (pintér sándor, belügyminiszter)

Pintér Sándor szerint P. Tamás és V. László előzetes letartóztatásba helyezésével azokat juttatták rács mögé, akik az elmúlt húsz évben a legtöbb erkölcsi és anyagi kárt okozták Magyarországnak. A belügyminiszter erről a Heti Válasznak adott, csütörtökön megjelent interjújában beszélt.

Arra a felvetésre, miszerint a két férfi elfogása után többen pedzegették, hogy valójában nem történik más, mint a maffiapiac újraelosztása, a belügyminiszter azt mondta, “egyhamar nem nő ki Portik Tamás vagy Vizoviczki László utódja”. A Hajógyári-szigeten történtekről pedig a bizonyítékok szerint a rendőrség szervezett bűnözés elleni egységének vezetője és helyettese is tudott – mutatott rá.

A BRFK szervezett bűnözés elleni osztályát és a Nemzeti Nyomozó Irodát is érintő átszervezésekről szólva Pintér Sándor hangsúlyozta, a rendőrség ütemezett átalakítása zajlik. “Nem állítom, hogy mindenki bűnös. De vajon milyen szakmai teljesítménye van annak a csoportnak, amely mellett egy Vizoviczki ki tudott nőni? Mindez nem három-négy vezető felelőssége” – fogalmazott a tárcavezető.

Arra a kérdésre, hogy reális-e, hogy az Aranykéz utcai robbantásnál, valamint Seres Zoltán és Prisztás József kivégzésénél is az Energol volt marketingigazgatója volt a felbujtó a miniszter elmondta, vallomások, továbbá a bűnügyi technikai fejlődésnek köszönhető eredmények alapján jutottak ilyen következtetésre. Nem új tárgyi bizonyítékok kerültek elő a gyilkosságok után 15 évvel, hanem a régiek “mondanak” többet.

Az olajügyekkel kapcsolatban a belügyminiszter azt mondta, lehetséges, hogy némely párt nem úgy állt hozzá a bűncselekményekhez, ahogy egy parlamenti erőnek illett volna. Arra a felvetésre, hogy a szocialista pártnak is csurrant-e az olajmilliárdokból, Pintér Sándor közölte, ilyet nem mondott. Amit biztosan lehet tudni – folytatta -, hogy az Energolban az MSZMP agitprop osztályának egykori vezető helyettesét, volt belügyminisztériumi csoportfőnököt nevezték ki vezérigazgatónak, egy korábbi nemzetbiztonsági hivatali tiszt pedig ugyancsak részt vett a szervezésben.

A betiltott gárdával kapcsolatban Pintér Sándor azt mondta, Hajdúhadházon, Gyöngyöspatán előállítottak vonulókat, őket a bíróság felmentette, idén márciusban a Hősök teréről szintén előállítottak néhány embert, őket ugyanúgy felmentették, a múlt szombati, a Magyar Gárda megalakulásával kapcsolatos rendezvényt pedig előzetesen betiltották, de a bíróság engedélyezte. Rögzítette: ahol a rendőrség törvénysértést észlelt, ott gyorsan és szakszerűen cselekedett, a “Jobbik határán mozgó gárdák” jogilag és rendőrszakmailag kezelve vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik