Az MR1–Kossuth Rádiónak Tölgyessy Péter elmondta: az új, küszöb nélküli rendszerben az kormányozna, aki a kisebb pártokat jobban meg tudja venni. Ez a kis pártoknak és az MSZP-nek jó lenne, a Fidesznek viszont biztosan nem, így a legnagyobb ellenzéki párt nem is fogja megszavazni a kormányfő javaslatát.
A kevesebb önkormányzati képviselőt Tölgyessy leginkább csak Budapesten tudja elképzelni, a kisebb településen nem, a felezés szerinte itt működésképtelenné tenné a testületeket, spórolni pedig nem lehet olyan sokat, mint amit a kormány mond.
A gazdasági válságcsomag eddig ismert részeiről Tölgyessy azt mondja, az áfanövelést az emberek biztosan adóemelésnek élnék meg, a családi pótlék bruttósítása pedig nem javítaná érdemben a költségvetés helyzetét, az adóalapba való beépítése viszont akár több százmilliárdot is hozhat a büdzsébe.
A vagyonadót jó ötletnek tartja, de biztos abban, hogy nem lehet rögtön bevezetni, ebből bevétel legkorábban is csak 2011-re jöhet, ugyanis előtte alaposan fel kell mérni az ingatlanokat, úgy, hogy a tulajdonosoknak megadják a fellebbezés lehetőségét is.
A munkáltatói járulékok csökkenése szerinte egyértelműen a nagy külföldi multikat segítené, akik eddig is szabályosan fizettek, a kisebb magyar vállalkozásokat ugyanakkor akár nehéz helyzetbe is hozhatja.
Amit eddig tudunk, az mindenesetre csak 400-500 milliárdot hozna, ez pedig csak az ezermilliárdos csomag fele, azt pedig, hogy honnan jön a többi, egyelőre nem látni. Ennél viszont sokkal nagyobb baj, hogy ezek az intézkedések azonnal szűkítenék a keresletet – mondta Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában.
