Tudomány

Szuperbaktérium Nagy-Britanniában

Az új szuperbaktérium az egész világon elterjedhet.

A Cardiffi Egyetem kutatói szerdán új gént azonosítottak dél-ázsiai és brit páciensekben talált baktériumokban.

A New Delhi metallo-beta-lactamase, illetve NDM-1 néven emlegetett gén szinte minden antibiotikummal, még a legerősebbnek tartott carbapenemekkel szemben is ellenállóvá teszi a baktériumokat.

A szakértők úgy vélik: egyelőre semmiféle új gyógyszer nincs a láthatáron, amellyel hatékonyan fel lehetne venni a harcot vele.

Timothy Walsh, a kutatás vezetője arra a veszélyre figyelmeztetett, hogy az olcsóbb egészségügyi ellátást kereső – főként kozmetikai műtétek iránt érdeklődő – “egészségügyi turizmus” megélénkülése miatt a szuperbaktérium egykettőre világszerte elterjedhet.

A Walsh csoportja által publikált tanulmány szerint az NDM-1 egyre elterjedtebbé válik Bangladesben, Indiában, valamint Pakisztánban.

Az indiai kezeléseik után hazatérő turisták pedig Nagy-Britanniába, de más európai országokba és Amerikába is beviszik.

A szuperbaktériumok jelentette fenyegetés arra késztetett néhány nagy gyógyszergyártó céget – mint a Pfizer, a Merck, az AstraZeneca, a GlaxoSmithKline és a Novartis -, hogy most ismét felfrissítse a hosszú ideig elhanyagolt ágazatnak számító antibiotikum-kutatást.

Miért jelent meg a szuperbaktérium?

Csaknem egy időben az első antibiotikum, a penicillin 1940-es évekbeli bemutatkozásával, elkezdtek kifejlődni az annak ellenálló baktériumtörzsek is, a tudósok pedig az antibiotikumok újabb és újabb generációit kísérletezték ki ellenük.

Ám az antibiotikumok túladagolása és téves adagolása folytán megjelentek az olyan, gyógyszereknek ellenálló “szuperbaktérium” fertőzések, mint a methicillin-rezisztens Staphyloccus aureus (MRSA).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik