Belföld

Az új szakszervezeti vezetőnek nem tetszik a rezsicsökkentés

Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének új elnöke szerint az energiaszolgáltatók a kieső bevételt a dolgozókon és a beruházásokon kompenzálják majd. Azt is mondta: lehet, hogy a diákok mögé állnak.

Az utóbbi időben elmaradtak a munkavállalókat érintő fontos ügyekben az érdekegyeztetések, ezek visszaállításán is fáradozik az új vezetőség – mondta a Borsik János korábbi elnök helyére megválasztott Székely Tamás kedden budapesti sajtótájékoztatóján.

A munkavállalókat érintő fontos ügyek között említette a kormány által elhatározott 10 százalékos lakossági energiaár-csökkentést.  Az új elnök beszélt arról is, hogy a szövetség tagjainak fontos a korkedvezményes nyugdíjak ügye, valamint az a törvénymódosítás, amely a közalkalmazottaknak megtiltja a nyugdíj és a fizetés együttes folyósítását. Ez utóbbi különösen az orvosokat és az ápolónőket érinti.

Székely Tamás kifogásolta, hogy a szakszervezetek kiszorultak az érdekegyeztetésből, de vissza akarnak kerülni a versenyszféra érdekegyeztető fórumaiba. Intézményes változás lesz az autonómoknál, hogy a társelnökök a maguk területeiről önállóan nyilatkozhatnak a jövőben.

Gulyás Attila társelnök – a tömegközlekedési dolgozók nevében – úgy nyilatkozott, hogy a programjukkal „tartják vissza” azokat a szakszervezeteket, amelyek korábban távozni akartak a szövetségből, ilyenek voltak például a mozdonyvezetők. A társelnök kifogásolta a mostani sztrájktörvényt, amely az elégséges szolgáltatásra vonatkozó szabályaival szinte lehetetlené teszi a sztrájkot. Módosításra szorul a Munka törvénykönyve, amelyet például a kormánnyal megállapodást kötött szakszervezeti szövetségek elfogadnak.

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége csak akkor kötne megállapodást a kormánnyal, ha a munkavállalók érdekeit nem sértő, hosszabb távú gazdasági stratégia azt indokolná – mondta az MTI kérdésére válaszolva Székely Tamás.

A mostani diákmegmozdulásokról úgy vélekedett az új vezetőség, hogy a fiatalok példát mutatnak a munkavállalóknak, különösen abban, hogy a már az egyetemeken tanulók az utánuk jövőkért emelnek szót. A szolidaritás a legnagyobb érték ebben – mondta az elnök.

A diákok mozgalmának támogatásáról nincs szövetségi döntés, de várható, hogy az elnökség elé kerül az ügy, mivel az egyik tagszervezetük, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete „nagyon érintett” a tiltakozásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik