A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a K and H Bank konferenciáján szerdán Budapesten azt mondta: az MNB az idén a beruházások 7 százalékos visszaesésére számít, ezen belül a lakossági beruházások 5 százalékkal csökkenhetnek 2008-hoz képest. A külső források szűkössége miatt azonban elkerülhetetlen a fizetési mérleg korrekciója, többletforrás pedig csak a megtakarítások növekedése, a beruházások csökkenése mellett érhető el.
Az alelnök megerősítette azt is: bár a reálgazdasági és inflációs kilátások laza monetáris kondíciót indokolnának, az ország finanszírozási kockázata ezt nem teszi lehetővé.
A magyarországi bankrendszer továbbra is stabil, a portfólió romlása a kezelhető mértéken belül marad – fűzte hozzá.
A Pénzügyminisztérium prognózisát reálisnak tartja az MNB, az államháztartás hiánya 3 százalék alá kerül 2009-ben, de úgy vélik, további intézkedések szükségesek 2010-ben. Így az egyensúly javul, az ország finanszírozható és hiteles marad – mondta Király Júlia.
