Belföld

Matolcsy megszórta az országot

Matolcsy-Gyorgy(960x640)(1).jpg (matolcsy györgy)
Matolcsy-Gyorgy(960x640)(1).jpg (matolcsy györgy)

Idén is a nemzetgazdasági tárca javaslatára fogadta el a legtöbb törvényt az Országgyűlés, Matolcsy György a 225 megszavazott jogszabály ötödét kezdeményezte. A Ház tízszer módosította a költségvetést és háromszor az alkotmányt. Ellenzéki javaslatból nem lett törvény.A Ház a rendszerváltás óta idén alkotta meg a legtöbb jogszabályt, tízzel többet, mint az előző évben.

A 225 törvény kétharmadát a kabinet kezdeményezte. A parlamenti honlap adatai szerint csakúgy, mint tavaly, idén is a Nemzetgazdasági Minisztérium volt a legaktívabb: a 155 kormányzati előterjesztésből 46-ot jegyzett.

A 2013-as büdzsé mellett Matolcsy György nevéhez fűződik az idei költségvetés tíz módosítása közül négy, az első alkotmánymódosítás, a pénzügyi tranzakciós illeték, a távközlési, a biztosítási és a közművezeték-adó bevezetése, továbbá a munkahelyvédelmi akciótervhez kapcsolódó intézkedések, a jegybanktörvény módosítása, valamint a kisvállalati adóról szóló előterjesztés.

A gazdaságit a közigazgatási és igazságügyi tárca követi a sorban 28 indítvánnyal. Az új büntető törvénykönyvön kívül a médiatörvény módosítását és a pénznyerő automaták betiltását is a Navracsics Tibor vezette minisztérium kezdeményezte.

A kormánytöbbséghez tartozó képviselők közül Lázár János volt a legaktívabb: a június 1-jéig a Fidesz-frakciót, azóta a Miniszterelnökséget vezető politikus 13 előterjesztéséből lett jogszabály. Őt Rogán Antal követi, 11 javaslatával a második legtöbb elfogadott jogszabályt jegyző képviselő lett a parlamentben.

Idén egy ellenzéki kezdeményezésű indítványt fogadott el a Ház, igaz nem törvényt, hanem országgyűlési határozatot. A szélsőségesség, a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni fellépésről szóló előterjesztést az MSZP-s Mesterházy Attila, Harangozó Gábor és Steiner Pál javaslatára, de az MSZP indítványa helyett egy kormánypárti módosításnak megfelelő szöveggel szavazta meg a parlament.

Az elfogadott határozatok között egyetlen ötpárti kezdeményezésre mondott igent a plénum: a parlament korelnöke, a fideszes Horváth János, a kereszténydemokrata Pálffy István, a szocialista Pál Béla, a mandátumát azóta visszaadó jobbikos Bödecs Barna, az LMP-s Jávor Benedek és a független Szili Katalin javaslatára áprilisban a világörökség évévé nyilvánították 2012-t.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik