Gazdaság

Simor a vesztes héják közé került

Simor András jegybankelnök csak 9 százalékra csökkentette volna július végén az alapkamatot, ám nem az ő álláspontja diadalmaskodott.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa tagjai közül négyen szavaztak a jegybanki alapkamat 100 bázispontos, 8,5 százalékra való csökkentése mellett – olvasható a tanács július 27-i ülésének szerdán közzétett jegyzőkönyvében.

Kisebbségben Simor és Karvalits

A jegyzőkönyv szerint az alapkamat 8,5 százalékra történő csökkentésére Bánfi Tamás, Csáki Csaba, Hardy Ilona és Neményi Judit szavazott, Bihari Péter a 75 bázispontos csökkentés mellett tette le a voksát, míg Karvalits Ferenc és Simor András 50 bázisponttal 9 százalékra kívánta mérsékelni az alapkamatot.

A szokásosnál nagyobb alapkamat-csökkentést támogatók azt hangsúlyozták, hogy egy 50 bázispontos csökkentést már a júniusi kamatdöntéskor is lehetségesnek láttak, és a monetáris kondíciók enyhítése mellett szóló érvek azóta tovább szaporodtak.

Gyorsaság vs. kiszámíthatóság

Többen arra figyelmeztettek, hogy ősztől ismét növekedhet a politikai bizonytalanság, ezért minél gyorsabban ki kell használni a megnövekedett kamatpolitikai mozgásteret. Olyan vélemény is elhangzott, miszerint a túlságosan szigorú monetáris kondíciók legalább olyan hátrányosak a gazdaság számára, mint a túlságosan laza feltételek.

Egyes tanácstagok ugyanakkor úgy érveltek, hogy a jegybanknak lassabb, egyenletesebb kamatlépéseket érdemes megvalósítania, kiszámíthatónak kell lennie, és el kell kerülnie a kamatcsökkentési várakozások túllövésének kialakulását.

A monetáris tanács tavaly októberben 8,5 százalékról 11,5 százalékra emelte az alapkamatot, majd november 24-én, december 8-án és december 22-én 0,5-0,5 százalékponttal csökkentette. A január 20-i kamatdöntő ülésen újabb 0,5 százalékponttal mérsékelték az alapkamatot, 9,5 százalékra. A testület ezt csökkentette 100 bázisponttal július 27-i ülésén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik