Belföld

Orbán kedvencére lő az IMF

Fel kell adnia az egykulcsos adót Magyarországnak?

A Nemzetközi Valutaalap arra kérheti Magyarországot, hogy változtasson az egykulcsos adórendszeren − mondta a Bloomberg hírügynökségnek egy, az IMF-hez közel álló forrás. A valutaalap igazgatósága az előzetes hírek szerint szerdán már áttekintette a magyar gazdaság helyzetét.

A korábbi hírek szerint az IMF már régebben megfogalmazta, mit várna a hitelért cserébe (jegybanki függetlenség visszaállítása, Költségvetési Tanács megerősítése, szigorúbb költségvetési politika, a válságadók mértékének jelentős mérséklése, majd kivezetésük, az ad hoc gazdaságpolitikai intézkedések megszüntetése, a tervezett reformok végigvitele, a szociális juttatások rendszerének átalakítása, a közösségi közlekedés átszervezése és a magáncsőd intézményének bevezetése).

Az előzetes kívánságlistában ugyanakkor még nem szerepelt az egykulcsos adó, amely azonban a Bloombergnek névtelenül nyilatkozó forrás szerint sarokköve is lehet a tárgyalásnak. Az IMF ugyanis általában ellenzi az egykulcsos adórendszert, amely viszont olyannyira szívügye a kormánynak, hogy azt kétharmados törvényben rögzítette.

Orbán Viktor szerdán a strasbourgi parlamenti vitában békülékenyebb volt a megszokottnál, de kérdéses, miként reagál egy ilyen kérésre, ha nem akar államcsődöt, ami a Policy Agenda szerint ésszerűtlen lenne részéről.

Szijjártó: találgatásokba nem megyünk bele

A kormány nyilvánosságra fogja hozni a Nemzetközi Valutaalap szempontjait, feltételeit, amint a tárgyalások eljutnak ebbe a stádiumba – közölte a miniszterelnök szóvívője.

Szijjártó Péter szerint az elmúlt két napban világossá vált, hogy az Európai Bizottság észrevételeinek jelentős részében nagyon gyors megállapodásra fog jutni a kormány az unióval, ezt Orbán Viktor a bizottság elnökének írt levelében is megerősítette.

Úgy látja, hogy nagy előrelépés várható ezekben a kérdésekben jövő kedden, amikor a kormányfő José Manuel Barrosóval és Herman Van Rompuy-jal, az Európai Bizottság, illetve Európai Tanács elnökével is tárgyal Brüsszelben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik