Az átmeneti adókönnyítési javaslatok a vállalkozások talpon maradását segíthetik elő, az 1-2 évig fennmaradó, rendkívüli körülmények között – jelezte Erdős Gabriella, a PwC cégtársa. A javaslatok elsősorban a veszteségelhatárolás megkönnyítésére, a tb-fizetés könnyítésére, az állami támogatások könnyített felhasználására és a fejlesztési adókedvezmény kiterjesztésére vonatkoznak – tette hozzá.
Amennyiben a javaslatokat befogadja a Pénzügyminisztérium, és azonnal hozzákezd a normaszöveg megfogalmazásához, akkor az adókönnyítési javaslatok már július elsejétől törvényként működhetnek. Erdős Gabriella úgy vélte, hogy az adójavaslatok nem csökkentik a költségvetés bevételeit – legfeljebb fél, egy évvel késleltetik -, ugyanakkor a könnyítések nélkül a feltételezett adóbevételek esetleg soha nem folynak be, ha a vállalkozások megszűnnek.
