LMP
Belföld

“Nem fenyegeti veszély az LMP-t”

Mile Lajos abban bízik, hogy a párt "záros határidőn belül olyan lendületbe tud jönni, mint amilyenben december vége felé volt."

A párt frakcióvezető-helyettese hétfő késő délután – az LMP ülése közben – újságíróknak azt mondta, őszinte hangú, feltáró beszélgetést folytatnak, és arra törekszenek, hogy az elmúlt időszakban jelentkező működési és szervezési hiányosságokat meg tudják szüntetni. Hozzátette: gondolkodnak belső szervezeti átalakításokon, a kabinetrendszer esetleges átszervezésén, miként áttekintették a frakció működését is.

Mile Lajos arra is kitért, hogy a frakció a Képviselői Irodaházba várja a párt választmányának tagjait is, hogy este velük folytassák tovább a megbeszélést. Személyi kérdésekig viszont még nem jutottak el. Érintették az ellenzéki összefogás kérdését is, de arról az LMP kongresszusa mondja ki a végső szót – jelezte a politikus.

A frakcióülést azt követően hívták össze, hogy Schiffer András a párt országos politikai tanácsának szombati ülésén lemondott frakcióvezetői tisztségéről. Akkor azt is jelezte, hogy az LMP többi vezető testületéből is távozik, de képviselői mandátumát egyelőre megtartja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik