Az Állami Számvevőszék Kutató Intézete szerint a GDP 3 százalékos csökkenése további, mintegy 300 milliárd forinttal növelné meg az államháztartási hiányt a jelenlegi költségvetésben – mondta Pulay Gyula, a szervezet főigazgatója szerdán Budapesten.
Pulay Gyula, a Gazdasági és Szociális Tanács ülésén kifejtette: a 0,9 százalékos GDP-csökkenéssel számoló 2009-es büdzsét már az Európai Bizottság által januárban jósolt 1,6 százalékos gazdasági visszaesés is veszélyeztette.
Hangsúlyozta: a költségvetés jelenleg mintegy 140 milliárd forintos „valóságos” tartalékkal rendelkezik, így csak a GDP 0,5 százalékának arányában tudja pótolni a kieső állami bevételeket.
Egy másfél százalékosnál nagyobb gazdasági visszaesés esetén csak a központi kiadások visszafogásával lehet megtartani az államháztartás egyensúlyát – jegyezte meg a szakember.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán bejelentette: a pénzügyminiszter 2009-es új prognózisa szerint, változatlan feltételek mellett idén 2,5-3 százalékos lehet a recesszió, és 2,5-3 százalékos az infláció az országban.
