Az MTI-hez eljuttatott levelében az ellenzéki politikus azt írta, hogy döntése személyes válasz az Új Ellenállásra. A “2012-től életbe lépett Orbán-korszakban” mindenkinek meg kell vizsgálnia viszonyát a hatalomhoz és most úgy érzi, többet tehet az utcán, a közösségekben, mint a parlamentben.
Az LMP tagságának írt levélben Kaufer Virág emlékeztetett rá, hogy már december 23-án, az Új Ellenállás meghirdetésekor is mondta, hogy a “harciasabb” mellett szükség van egy szelíd, de kitartó ellenállásra is, amelyben nem a szembenállás, hanem az összefogás és a szolidaritás lesz a fő elem. A képviselő ezt a szerepet vállalja fel a jövőben az Új Ellenálláson felül.
Mint írta: mindenkire szükség lesz, “mert az Orbán rendszer leváltása nem akkor történik meg, amikor a Vezér távozni kényszerül; a rendszer lényegét jelentő folyamatokat kell visszafordítani”. Szavai szerint az Új Ellenállás nemcsak a politikai hatalom megdöntését jelenti, hanem a társadalom szétszakított szöveteinek helyreállítását is, amiben komoly szerepe lehet a nőknek, akik a “szelíd ellenállás fő erejét képezhetik”. Kaufer Virág nagyra becsüli azokat, akik “még bírják lelkierővel” és bízik abban, hogy egy nőt küldenek a helyére.
A politikus a Népszabadságnak azt mondta: személyes döntést hozott, úgy érezte, végleg elszakadt benne a cérna „azzal, amit tavaly év végén a kormány és a kormánypártok megengedtek maguknak”. Egyetért azokkal, akik azt mondják: a parlament Orbán Viktor játszótere. Az LMP politikusa kiemelte: a pártból nem kíván kilépni, és továbbra is aktívan részt vesz az ökopártiak által meghirdetett „új ellenállás” szervezésében.
Az MTI úgy tudja, hogy a párton belül eddig lehetséges utódként Szél Bernadett jelenlegi, Csiba Kata, volt választmányi szóvivő és Hajdu Mária, az országos politikai tanács elnökségi tagja neve vetődött fel.