Belföld

Lekötözte magát Kaufer Virág

Összekötözött csuklókkal beszélt a kedd délelőtt elfogadott  Munka törvénykönyvéről az LMP-s politikus.

“A kormány olcsó bérrabszolgákat kíván csinálni a munkavállalókból” – ez volt az LMP-s Kaufer Virág kedd délelőtti sajtótájékoztatójának üzenete. A látványos akciókat amúgy is kedvelő párt képviselője szavait nyomatékosítandó többször is magasba emelte összekötözött csuklóit.

Kaufer Virág (Kaufer Virág)
Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Kaufer Virág felrótta a kormánypártoknak, hogy az ellenzék egyetlen érdemi módosító javaslatát sem fogadták el. “A törvényben benne maradtak a kirúgásra való könnyített lehetőségek – fogalmazott a képviselő. – Benne maradt, hogy egyhavi letéttel kell a pénztárosoknak munkába állni, benne maradt, hogy a kisgyermekes szülőknek a részmunkaidős foglalkoztatás csapdáját állítja fel a kormány, benne maradt, hogy sokan többet fognak dolgozni kevesebbért, mert túlórapótlékukat szabdidőben kapják meg, és benne maradt, hogy megszűnik a délutáni műszakpótlék.”

Miközben – állítja a politikus – az LMP huszonegyedik századi Munka törvénykönyvét akart az országnak, “mely valódi társadalmi párbeszédre épül, megújítja az érdekvédelmet, rugalmas foglalkoztatást kínál a kisgyermekeseknek, s nem teszi kiszolgáltatottá a munkavállalókat.

Az LMP úgy véli, a magyar munkavállalók “nemcsak a pénztárcájukkal, hanem a jogaikkal is fizetnek a kormány elhibázott gazdaságpolitikájáért”.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.