Jövő hétfőre akár 280 forint alá is mehet az euró árfolyama – jósolt a FigyelőNetnek Török Zoltán, a Raiffeisen elemzője, aki szerint a mostani 283 forint körüli kurzus a nemzetközi devizapiacok általános gyengélkedésének a következménye. A régiós és a feltörekvő piacok devizái is gyengültek az elmúlt időszakban, környékünkön a román lej majdnem 10 százalékot vesztett értékéből, de a cseh korona és a lengyel zloty is mélyrepülésbe fogott.
Hasonló mondható el a feltörekvő piacokról is, gyengült a brazil, a dél-afrikai, a török, a mexikói deviza is. Nyeste Orsolya, az Erste elemzője ezt annyival egészítette ki, hogy megítélése szerint a recessziós félelmek és várakozások is ártanak a valutáknak.
Nem tartanak az IMF dorgálásától
Kétségtelen ugyanakkor, hogy a forint alászállását bizonyos piaci pletykák összefüggésbe hozzák a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójának, Dominique Strauss-Kahn mai budapesti tárgyalásaival. Török Zoltán alaptalannak véli ezeket a feltételezéseket, ahogy fogalmazott: nem hiszi, hogy komolyabb dorgálást kapna a magyar pénzügyi politika. Ismerve az IMF-et lesz három jó, és két kritikus észrevétel, meg az, hogy dolgozni kell, de ennyi – tette hozzá az elemző.
Nyeste Orsolya szerint kedd délután sokkal okosabbak leszünk, amikor a tárgyalások után Dominique Strauss-Kahn ismerteti az IMF álláspontját, hogy miképpen ítélik meg a 2009-es magyar költségvetés tarthatóságát, mozgásterét. Az elemző úgy véli: annak ellenére, hogy a büdzsé tervezésekor talán magasabb inflációval és a ténylegesnél kisebb gazdasági visszaeséssel számoltak, ez nem jelenthet akkora kockázatot, ami például az IMF által biztosított hitelkeretet veszélyeztetné.
Bizonytalan kamatdöntés
Az ugyanakkor szintén tény, hogy a változatlanul meglévő kockázatok miatt belátható időn belül nem lehet számítani a forint határozottabb erősödésére, hogy az euró árfolyama ismét 260-265 forint körül mozogjon – hangsúlyozta Nyeste Orsolya.
Jövő hétfőn amúgy a nemzeti bank Monetáris Tanácsa rendes kamatdöntő ülést tart, s hogy mire jutnak, azt nemcsak az IMF véleménye befolyásolhatja, hanem az is, hogy csütörtökön milyen inflációs adatok látnak napvilágot a decemberi áralakulásról. Mivel nem kizárt, hogy a pénzromlás mértéke 4 százalék alá kerül, akár 100 bázispontos vágásra is sor kerülhetne – latolgatott Török Zoltán.
Ennek persze ellenére dolgozik a betegeskedő forint, ami 50 bázispontosra mérsékelheti a csökkentést. De nem lehet kizárni azt sem, hogy marad a jelenlegi 10 százalékos jegybanki alapkamatszint, bár személy szerint Török Zoltán inkább úgy gondolja, hogy lesz kamatvágás.
