Egy sales director országos átlagfizetése 614 400 forint, éves jutalomban pedig minden másodikuk részesül – ennek átlagos összege eléri az évi egymilliót. A cég nagyságával párhuzamosan növekszik az ebben a pozícióban dolgozók javadalmazása is. Míg egy kevés alkalmazottal rendelkezőnél a kereskedelmi igazgató átlagosan 412 200 forintot kap, az 51-250 munkavállalót foglalkoztatóknál már 702 200 forintot, a több mint ezer embernek munkát adó nagyvállalatoknál pedig akár 1,2 millió forintot is – derül ki a Merces adataiból.
A multinacionális cégek jobban megfizetik ezt a szakmát. Míg a belföldi magántulajdonú munkaadóknál az átlagfizetés bruttó 467 900 forint ebben a pozícióban, addig a külföldieknél 871 200-at keresnek.
Budapesten kapják a legtöbbet
Sajátosak a földrajzi különbségek is. Amint azt máskor is tapasztaljuk, a fővárosban fizetik meg messze a legjobban ezt a pozíciót, az átlag itt eléri a havi bruttó 733 100 forintot, és az e pozícióban foglalkoztatottak kétharmada itt is dolgozik. A jó keresetet nyújtó régiók közé tartozik még Borsod-Abaúj-Zemplén (724 300 forint), Komárom-Esztergom (628 400 forint), valamint Csongrád (529 900 forint) és Pest megye (526 200 forint) is. A legkevesebb jövedelme – 326 200 forint – egy Somogy megyei kereskedelmi vezetőnek van.
A kereskedelmi igazgatóknak csak az egynegyede nő, nekik a jövedelmük is 26 százalékkal alacsonyabb, mint az ugyanebben a pozícióban dolgozó férfiaké: a szebbik nem átlagosan 497 400 forintot keres, szemben a férfiak átlag 669 600 forintjával.
A turizmus nem fizet olyan jól
Havi egymillió forintos átlagjövedelmet kapnak az elektrotechnikai, a gyógyszeripari és a biztosítási cégek kereskedelmi igazgatói, a legkevesebb fizetésre a hoteleknél, szálláshelyeknél dolgozók számíthatnak – az ottani átlagbér 275 200 forint. Az országos átlagnál valamivel többet keresnek a gépiparban (658 600 forint), az élelmiszer- és üdítőiparban (722 900 forint), valamint a nagykereskedelemben (651 300 forint) működő igazgatók. Érdekesség, hogy a legtöbben (a válaszadók 34 százaléka) a kiskereskedelem, vagyis az üzletek, szupermarketek területén dolgoznak, az ő átlagbérük havi 601 200 forint körül mozog.
A leggyakoribb béren kívüli juttatás a magáncélokra is használható mobiltelefon, több mint kétharmaduknak biztosít ilyet a munkaadója. Emellett 61 százalékuk szolgálati személygépkocsit, a válaszadók fele notebookot kapott, illetve több mint a harmaduk számára elérhető a rugalmas munkaidő. A pluszszabadság csak a munkavállalók 4 százalékának jár.
Naponta frissül
A Merces.hu online fizetési felmérésében összehasonlíthatjuk az azonos régióban, azonos beosztásban, a szakmában eltöltött évek számában egymáshoz közel eső kollégák bérezését. Megtudhatjuk, milyen fizetésbeli eltérések adódnak például az egyes iskolai végzettségek megszerzése után. A fizetésösszehasonlító portál adatbázisa naponta frissül, ám a szó klasszikus értelmében nem mondhatjuk reprezentatívnak, hiszen a felmérésben bárki anonim módon, önkéntesen vehet részt.
