A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint a maginfláció májusban 0,4 százalék, 12 havi összehasonlításban 3,1 százalék volt. A nyugdíjas fogyasztói kosárra számított áremelkedés 12 havi indexe májusban 5,5 százalékot tett ki.
A portfolio.hu felmérése szerint elemzők 3 százalékos inflációt vártak májusra, hasonlóan a londoni elemzőkhöz.
Az idei első öt hónapban az árak átlagosan 3,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. A fogyasztói árak áprilisban 0,8 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Tavaly májusban a fogyasztói árak 7 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál.
A meglepően magas májusi inflációs adat után a pénzromlás ütemének további gyorsulására számítanak a piaci elemzők a következő hónapokban. Az elemzők a jegybank 3 százalékos inflációs céljánál jóval magasabb éves átlagos indexszel számolnak 2009-ben.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a fogyasztói árak májusban 1,5 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. A magas havi drágulást az idényjellegű élelmiszerek árának emelkedése okozta.
