Belföld

Mégsem lesz az enyészeté a CET

CET ()
CET ()

Ha minden jól halad jövő év elején nyithat az épület.

Birtokba veheti Budapest a Duna-parti CET épületegyüttesét, miután a képviselők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén elfogadták az erről szóló határozatot. Augusztus közepéig lezajlik a birtokba vétel, ezután felmérik a műszaki állapotot, befejezik az épületet és megszerzik a használatbavételi engedélyt, így megnyithat az épület.

A döntés előzménye, hogy a Fővárosi Ítélőtábla június 19-én arra kötelezte a beruházó Porto Investmentet, hogy 15 napon belül adja át a Fővárosi Önkormányzatnak a központot. Az ítélőtábla kimondta azt is, hogy Budapest jogszerűen hívta le a csaknem 4 millió eurós bankgaranciát.

Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester szerint el kell számolni a Duna-parti CET kivitelezőivel, így a Porto Investmenttel is. Tarlós István hangsúlyozta, nem a főváros miatt nem jutottak pénzhez az alvállalkozók, mivel őket nem a fővárosnak kell kifizetni. Ez a jogilag és pénzügyileg tisztázatlan helyzet következménye – tette hozzá.

A Porto Investment az eredeti szerződés szerint 32 milliárd forintot kapott volna 25 év alatt, de ezt a szerződést a cég felmondta. Jelenlegi tudásuk szerint félmilliárd és 1,3 milliárd forint közötti összeget kell még az épületre költeni.

A Közraktáraknál létrehozott, mintegy 27 ezer négyzetméteres létesítmény kialakítását 2010 augusztusában kellett volna befejezni. A CET (Central European Time) tavaly tavasszal kezdődött műszaki átadás-átvételi eljárását időközben leállították, de a belső beépítéshez nem fogtak hozzá, az épület jelenleg üresen áll.

A szerdai közgyűlési vitában az ellenzéki pártok mindegyike üdvözölte a bíróság ítéletét. Hanzély Ákos (LMP) a központ rentábilis üzemeltetésével kapcsolatban fejezte ki aggodalmát, Molnár Gyula (MSZP) pedig azt mondta, az MKB Bank továbbra sem állt el a 25 milliárdos tartozásra vonatkozó pertől, ezért nincs vége a CET-ügynek.

A Porto Investment a döntés nyomán azt írta: a döntésnek jogilag semmi köze sincs a felek közti elszámolási vitához, de a meghozott döntéssel újra “azt a gyanút támasztja alá” a téma felelőse, Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes, hogy nem érdekeltek a gyors megoldásban. Hozzátették, hogy a felek továbbra sem számoltak el egymással, így másfél éve nem fizetik ki az alvállalkozókat. A cég közleményében arra kérte Tarlós István főpolgármestert, hogy vizsgálja felül az előterjesztést.

Az MTI úgy tudja, hogy a CET mostani becslések alapján legkorábban 2013 első negyedévében nyithatja meg kapuit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik