Belföld

Nem volt elég jó a választási törvény?

szavazás (szavaz, voks, urna, választás, )
szavazás (szavaz, voks, urna, választás, )

Nem muszáj borítékot használni a szavazóknak, több delegáltat küldhetnek a pártok a szavazókörökbe, és „bebetonozzák” a Nemzeti Választási Bizottságot – a választási eljárási törvényhez benyújtott legfontosabb módosításokat elemezte a Political Capital.

Kapcsolódó cikkek

Miután hétfőn a parlament az alaptörvény módosításával előzetes regisztrációhoz kötötte a választójog gyakorlását, kedden Papcsák Ferenc 227 pontos módosítóindítvány-tervezetet nyújtott be a választási eljárási törvényhez. Az alkotmányügyi bizottsághoz beérkező javaslattervezet néhány érdemi módosítást és technikai pontosításokat tartalmaz. A Political Capital számba vette a leglényegesebbeket.

A szavazásnál nem tűnik el a boríték, azonban nem lesz kötelező használni. Azaz, aki szeretné, továbbra is becsomagolhatja a szavazólapját. A szavazókörök életében a másik fontos változás, hogy több delegáltat küldhetnek a jelöltet állító szervezetek. Amennyiben a szöveget szó szerint értelmezik egészen pontosan kettőt, vagy pedig egyet sem. Ez főleg a kisebb politikai erőket hozná nehéz helyzetbe.

A jegyzőket is komoly feladat elé állíthatja az a módosítás, mely szerint a választást megelőző év utolsó négy hónapjában minden választópolgárt fel kell majd keresnie, hogy tájékoztassa őket „választójoguk gyakorlásának feltételeiről és névjegyzékbe vételük módjáról”. Ez a nagyobb településeken levélben megvalósítható, személyesen azonban lehetetlen.

A Nemzeti Választási Bizottság megválasztását is módosították, amennyiben az első két szavazás eredménytelen (nincs meg a jelenlévők kétharmados többsége), akkor egyszerű többség is elegendő. Emellett 2013-ban választják meg – továbbra is – 9 évre a tagokat, tehát ugyanaz a testület bonyolítja le a 2014-es, a 2018-as és a 2022-es választásokat is.

Érzékeny témakör volt még a személyes adatok kiadása kampánycélokra, a változtatás értelmében a pártok alapból hozzájuthatnak az adatokhoz, de ezt a választópolgárok letilthatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik