Biztos volt abban, hogy megszavazzák ma a költségvetést?
Biztos csak az, ami már megtörtént. Reméltem, és érzékelhető is volt azoknak a pártoknak a támogatása, akik a válságkezelésben felelősséget vállaltak eddig is.
Miért volt szükség arra, hogy azt mondja, ha ez nem történik meg, akkor iszonyú nagy baj következik az országra jövőre?
Fontos volt tisztázni, hogy mik annak a következményei, ha nem fogadják el a költségvetést. De nem gondolom, hogy ez befolyásolta volna a képviselők véleményét, a képviselők ezt maguk is nagyon jól tudták.
Most felszabadult?
Hát a válságnak nem gondolom, hogy vége van, a válságkezelés feladatainak sincs vége. Egy fontos mérföldkövön jutottunk túl, de még nagyon sok minden nyomaszthat is akár minket, sok feladat van még. Örülök, hogy elfogadták a költségvetést, de nem érzem úgy, hogy most már további teher nem is nehezedik a vállamra.
Amikor április 3-án aláíratták azt a politikai nyilatkozatot a képviselőkkel, akkor gyors tempóban sikerült nagyon sok minden. A 2010-es költségvetésben úgy érzem, hogy ahhoz képest új dolgok már nem igazán fértek bele, sőt, mintha bizonyos területeken felpuhult volna egy kicsit a költségvetés. Ahhoz képest, amit korábban tervezett, mennyire igaz ez?
Egyáltalán nem puhult föl. Azokat a megtakarításokat hozza ez a költségvetés, amiket annak idején megterveztünk. A tavaszi intézkedéscsomag idénre jelentős megtakarítást eredményezett a költségvetési gazdálkodásban, szociális kiadásokban, nyugdíjkiadásokban, és további jelentős megtakarítást eredményez a 2010-es költségvetés elsősorban a költségvetési intézményeknél, az önkormányzatoknál, az állami tulajdonú gazdasági társaságoknál.
Oszkó a költségvetésről. Galéria. Fotók: Gáti András
Úgyhogy ez az a program, amit tavasszal leraktunk az asztalra. Hogy a végső döntés meghozatala előtt hosszú vita zajlik, és a hosszú vita során kompromisszumok köttetnek, még ha tervezett módon is, nem azt jelenti, hogy bármilyen felpuhulás történt volna az eredeti tervhez képest.
Nem olyan régen több szakértő újságíróval is végignéztük, hogy milyen arányban teljesítettük a programunkat, sőt milyen arányban teljesítettük még a Reformszövetségnek a korábbi célkitűzéseit is, és mindenki meglepődött, hogy milyen nagy számban sikerült minden tervet megvalósítani. Úgyhogy azt gondolom, hogy semmiféle felpuhulás vádja nem érheti a költségvetést.
Az ön érzése szerint mi volt a legnagyobb alku, amit meg kellett kötnie?
Nem nagyon volt olyan alku, amire ne számítottam volna. Ha olyat kérdez, ami nem volt az eredeti szakértői javaslatnak része, de egyébként úgy gondoltuk, hogy egy teljes csomagnak ez is a részévé válhat, akkor a távhő áfacsökkentés nem volt a korábbi szakértői javaslatokban megtalálható, de ettől függetlenül azt gondoltuk, hogy ez egy képviselhető javaslat.
Következő lépés?
A parlament előtt azért még fontos törvények vannak, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének a megerősítéséről, a bankok, hitelintézetek szabályozásáról. Ezeket az elkövetkezendő két hétben szeretnénk, ha végig tudnánk vinni, és a parlament elfogadná.
Egyébként pedig a költségvetési gazdálkodást nemcsak tervezni, hanem felügyelni is kell, a költségvetést végre is kell hajtani, és az állami vagyongazdálkodás területén, különösen az állami vállalatok és önkormányzati tulajdonú vállalatok finanszírozási helyzetének a rendezésével is lesz még dolgunk.
