Belföld

Megint lesz Békemenet

békemenet (békement)
békemenet (békement)

Az 1956-os forradalom évfordulóján, a baloldali gyűlöletkampány ellen mennek az utcára.

Békemenetet szervez október 23-ra Budapesten a Civil Összefogás Fórum (CÖF). A CÖF szóvivői és a Békemenet szervezői hétfői közleményükben azt írták, a baloldal agresszivitására hathatós választ kell adniuk: “ők erőszakot hirdetnek, mi méltósággal ünneplünk”.

A szervet szerint a vasárnapi, “Bajnai mozgalmának demonstrációja” túllépte a jó ízlés határát, a baloldal újabb mélypontra jutott a politikai trágárság terén.

A közleményben azt írták, “nehéz szavakat találni arra, ahogy Bajnai és társai bemocskolták és a vásári komédia eszközévé silányították az 1956-os forradalom és szabadságharc jelképeit”.

A CÖF szerint bebizonyosodott az is, hogy miközben az Együtt 2014 megbékélésről, toleranciáról és párbeszédről papol, valójában folyamatosan gyűlöletet szít a magyar közéletben.

“Nem akarunk olyan országban élni, ahol a közéletet Ron Werber csapatának stílusa uralja!” – fogalmaztak.
A CÖF leghatározottabban elutasítva “a baloldal gyűlöletkampányát”, október 23-án ismét Békemenetet szervez Budapesten – közölték.

Hétfőn a parlamentben is téma volt a vasárnapi tüntetés: Varga László KDNP-s képviselő az ávósokhoz és a nyilasok módszereihez hasonlította az ott történteket, és ellenzéki oldalról is érkeztek kritikák. Budai Gyula, aVidékfejlesztési a Facebookon írt bejegyzésében a nácikhoz hasonlította Bajnai Gordont és Dopemant.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik