Gazdaság

Chikán: hazudunk magunknak

A Fidesz-kormány volt gazdasági minisztere, Chikán Attila szerint Magyarország rossz céltáblára lő, nem olyan embereket, nem olyan társadalomszerkezetet tételez fel, mint amilyen a valóságot jellemzi – derül ki a Népszabadságban megjelent interjúból.

A piac a leghatékonyabb gazdasági koordinációs eszköz, ám nem lehet magára hagyni. A válságban megingott bizalom helyreállításához nem az kell, hogy az állam ne nyúljon bele a gazdaságba, hanem az, hogy jól nyúljon bele, legyen következetes, maga is tartsa be a játékszabályokat, legyen határozott, és ne ígérgessen olyasmit, amit azután nem képes megtenni – véli a Corvinus Egyetem professzora.

Magyarország rossz céltáblára lő, a fejlesztési célok kialakításánál nem olyan embereket, nem olyan társadalomszerkezetet tételez fel, mint amilyen a valóságot jellemzi. „Hazudunk magunknak” – mondta.

Példaként sorolta: azt hangoztatjuk, hogy „Magyarországot a szürkeállomány teheti naggyá, hogy nekünk kiművelt emberfők sokasága áll a rendelkezésünkre, meg hogy alapjában véve jó az iskolarendszerünk, és a versenyelőnyünk éppen a jól képzett munkaerő létében rejlik. Valójában mindenki tudja, hogy ez nem így van. Nincs versenyelőnyünk, mert a magyar munkaerő már drágább annál, mint amennyivel jobban képzett más országokénál, a képzési rendszerünk komoly problémákkal küzd, a felsőoktatás színvonala pedig össze sem mérhető a korábbi évek színvonalával” – sorolta a volt gazdasági miniszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik