Belföld

Ángyán szerint kizárják a Fideszből

angyan-jozsef(960x640)(1).jpg (ángyán józsef)
angyan-jozsef(960x640)(1).jpg (ángyán józsef)

„Disznóságokhoz nem asszisztálok” – mondja a ma megjelenő HVG-nek a volt államtitkár.

A 60 éves Ángyán József januárban – arra hivatkozva, hogy „spekuláns nagytőkés oligarchák” akadályozzák meg a nemzeti vidékstratégia megvalósítását, és lehetetlenítik el államtitkári munkáját – lemondott és immár abban sem bízik, hogy hosszú távon is a Fidesz padsoraiban marad.

„Vélhetően előbb-utóbb kizárnak, de most azt látom, hogy folyik a költség–haszon elemzés – mondja, majd hozzáteszi: Nem lesz egyszerű „jól kommunikálható” indokot találni. Azt azért mégsem lehet mondani, hogy azért kell Ángyánnak távoznia, mert nyilvánosságra hozott tényekkel bizonyította: a meghirdetett választási és kormányprogrammal ellentétes folyamatok zajlanak.”

A politikus korábban lapunknak azt mondta: ő nem adja vissza a mandátumát, mivel ő az emberek, a helyi közösségek érdekében egy velük kidolgozott programra szegődőtt, és több szavazatot hozott a Fidesznek, mint amennyit egy átlagos mandátum ér. Sokan annak köszönhetően szavaztak a Fidesz-KDNP listára, mert meghallgatták őt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik