Belföld

Elmaradhat a nyugdíjkiegészítés az MSZP szerint

nyugdijas(210x140)(1).jpg (nyugdíjas, idős nő, )
nyugdijas(210x140)(1).jpg (nyugdíjas, idős nő, )

Kérdésessé vált a novemberi nyugdíjkiegészítés Korózs Lajos szerint. A szocialista párt elnökségi tagja csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a kabinetnek szeptember közepéig tájékoztatást kellett volna adni arról, hogy mekkora lesz a novemberi - a vártnál nagyobb infláció miatt szükséges - visszamenőleges nyugdíjkiegészítés mértéke, ez azonban nem történt meg.

A politikus szerint a számfejtés hosszú időt vesz igénybe, ezért “nagy valószínűséggel” nem emelik az ellátásokat novemberben, noha a tervezett 4,2 százaléknál rosszabb inflációs adatok miatt körülbelül 1,7-2 százalékos nyugdíjkiegészítés járna csaknem hárommillió idős embernek.

Korózs Lajos arról is beszélt, hogy a kormány “szétveri a társadalombiztosítás rendszerét”. Azt mondta, néhány héten belül felszámolják az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot, miután a területi szerveket már kivonták alóla, most pedig több száz szakembert fognak elbocsátani.

Kitért arra, hogy a kabinet megszüntette a nyugdíjkassza viszonylagos költségvetési önállóságát és a társadalmi kontrollt afelett. Az MSZP-s politikus szólt a rokkantfelülvizsgálatról is, azt mondta: továbbra is rengeteg panasz érkezik hozzá olyanoktól, akik hónapok óta nem kapják meg a nekik járó juttatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik