A Népszabadság szerint az ügyben pénteken tanúként kihallgatták Bánfalvi Győzőt, az MSZP Hajdú-Bihar megyei elnökségi tagját, valamint Jónás Juditot, a Demokratikus Koalíció debreceni aktivistáját, akik részt vettek a megmozduláson.
Az említett flashmob – magyarul “villámcsődület” – a jellegéből adódóan az interneten szerveződött, a debreceni városháza előtt tartották, tiltakozásul Varga István fideszes parlamenti képviselőnek a nők társadalmi szerepvállalásával kapcsolatban tett, sértő kijelentései miatt.
A Népszabadság cikke nem tér ki rá, de a haon.hu korábban arról számolt be, hogy a villámcsődület résztvevői fakanalat tartottak a magasba, így tiltakozva az ellen, ha a nők szerepét a családon belül a fakanál mellé helyezik.
Korábban Budapesten is volt flashmob a fideszes politikus nőgyalázó kijelentése miatt.