Foci

“A kormány lesre futott a futballakadémiai rendszerrel”

Legalábbis az Együtt-PM szerint. Mindezt arra alapozzák, hogy a kormány támogatásukra másfél milliárd forintot költ idén, egy az akadémiák működéséről készített jelentés azonban elkeserítő állapotokról számol be.

Erről Szabó Szabolcs független képviselő beszélt keddi, az MLSZ székháza előtt tartott budapesti sajtótájékoztatóján. 

Emlékeztetett arra, hogy az MLSZ egy független belga auditáló céggel átvilágíttatta a futballakadémiák működését, de a jelentés egésze helyett csak egy rövid összefoglalót tettek közzé, ami egyébként “már önmagában is elkeserítő állapotokról” számolt be. 

Ismertette: egy írásbeli kérdésükre kapott kormányzati válaszból kiderült, hogy csak ebben az évben az állam legalább 1 milliárd 550 millió forintot költ 15 futballakadémia támogatására.

A programban mindössze 4500 gyermek vagy fiatal felnőtt vesz részt, miközben az amatőr futballisták száma több százezres – mondta Szabó Szabolcs, aki bement az MLSZ-székházba, hogy megkapja a teljes jelentést, de elmondása szerint nem jutott hozzá, csak egy későbbi választ ígértek neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik