Gazdaság

Radikálisan csökkentettek kamatot a britek

A brit jegybank a várakozásoknak megfelelően ismét fél százalékpontos kamatcsökkentést hajtott végre, alapkamata így 0,5 százalékra süllyedt.

Október óta ez a Bank of England hatodik kamatcsökkentése. A pénzügypolitikai enyhítési kurzus 5 százalékról indult, vagyis a brit jegybanki alapkamat eddig 4,5 százalékponttal csökkent az őszi csúcspontról.

Az 1694-ben alapított Bank of England történetében már a két hónappal ezelőtti csökkentéssel kialakult kamatszint is történelmi mélypont volt: a több mint háromszáz éves központi pénzintézet alapkamata korábban soha nem ment 2 százalék alá.

A meredek kamatcsökkentések fő indoka, hogy Nagy-Britannia – az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság – három évtizede nem tapasztalt recesszióban van, és általános várakozások szerint a recesszió még tovább mélyül.

A brit statisztikai hivatal nemrég közölt adatai szerint a tavalyi negyedik negyedévben az előző negyedévről 1,5 százalékkal csökkent a hazai össztermékérték (GDP), éves összevetésben pedig 1,8 százalékos volt a visszaesés.

A brit gazdaságban 1980 óta nem mértek ilyen ütemű, negyedéves összevetésű GDP-csökkenést, és 1991 óta ez az első, hivatalosan bejelentett brit recesszió.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik