Belföld

Az államosításra van pénze a kormánynak

oktatás (oktatás)
oktatás (oktatás)

A kormány biztosítja a köznevelési intézmények átadás-átvételének lebonyolításához szükséges forrásokat, tárgyi, személyi feltételeket - közölte az oktatási államtitkárság hétfőn az MTI-vel.

Az államtitkárság kiemelte: a köznevelési rendszer fenntartására és működtetésére szolgáló összeg a költségvetés különböző fejezeteiben 2013-ban is rendelkezésre áll majd. A változásokhoz a kezdeti időszakban többletforrásra van szükség, de az iskolarendszer fenntartása és működtetése az egységes szakmai irányításnak köszönhetően már egy-két éven belül átlátható, tervezhető és költséghatékonyabb lesz – mutattak rá.

Kitértek arra is, hogy a köznevelési rendszer átalakítása a tervezett ütemben halad. A 2013. január elsején esedékes fenntartói feladatok, – a 3000-nél kisebb lélekszámú településeken a működtetés – zökkenőmentes átvételének feltételei a megfelelő időben rendelkezésre állnak – rögzítették.

Mint írták: a feladatok megosztásának célja olyan “magas színvonalú, méltányos és igazságos iskolarendszer megteremtése, amely biztonságot nyújt a gyerekeknek, családoknak, pedagógusoknak”.
Kitértek arra is, hogy az Országgyűlés előtt lévő, a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló törvénytervezet egyértelműen szabályozza az átadás-átvétel folyamatát.

Aköznevelési intézmények átadás-átvételét szabályozó törvényjavaslatot hétfőn 16 kormánypárti igen, és 4 ellenzéki nem szavazattal általános vitára alkalmasnak találta az Országgyűlés oktatási bizottsága.

A hvg.hu birtokába került, nem nyilvános október 20-i keltezésű kormányelőterjesztés szerint egyelőre nincs költségvetési fedezet az iskolák államosítására. A „Hatásvizsgálati lap” szerint ugyanis „a közpolitikai cél megvalósulásához szükséges biztosítani a Kormánynak az érintett közreműködő állami szervek részére azokat a többletforrásokat, és személyi kapacitásokat, amelyek az átalakítás ilyen erőltetett ütemét lehetővé teszik. A döntés végrehajtásához szükséges személyi, tárgyi, költségvetési feltételek nem állnak teljes mértékben rendelkezésre sem a Központban, sem az Oktatási Hivatalban, sem a Magyar Államkincstárban. De az érintett önkormányzatokban is jelentős többletfeladatokat kell majd elvégezni az átszervezések, és az azokat megalapozó leltározások, adatgyűjtések és adminisztrációs feladatok következtében” – idézi a hvg.hu a – Balog Zoltán és Hoffmann Rózsa által is jóváhagyott – dokumentumot.

Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár elismerte, hogy ő írta az előterjesztést. Mint mondta: az volt a cél, hogy felhívják a kormány figyelmét, hogy a törvényt sürgősséggel tárgyalja, majd a parlament elé kerüljön, és a fontos kérdésekben döntés szülessen.

A javaslatot szerdán kezdi tárgyalni a parlament.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik