Belföld

Népszabit kap karácsonyra az MSZP

A szocialistákhoz köthető Szabad Sajtó Alapítvány még az idén megállapodna a Népszabadság megvásárlásáról – írta a Napi Gazdaság.

 

Még az idén megállapodna a Népszabadság Zrt. 27,69 százalékos tulajdonrészével rendelkező, az MSZP-hez köthető Szabad Sajtó Alapítvány a többségi tulajdonos svájci Ringier AG részvénycsomagjának megvásárlásáról, mondta a Napi Gazdaságnak Kránitz László, az alapítvány kuratóriumi elnöke. A lap keddi számában azt írta, hogy az ügylettel a lap az alapítvány többségi tulajdonába kerülne.

Kránitz László közölte még, hogy az alapítvány a közelmúltban küldte el a svájci Ringier – formálisnak nem tekinthető – kérdéseire a válaszokat, erről azonban üzleti titokra hivatkozva nem kívánt részleteket elárulni.

A lap idézi a hvg.hu-t, amely szerint a Ringier 1,5 milliárd forintért adná el a Népszabadságot úgy, hogy a vevő a megállapodás aláírásakor 3 millió forintot, utána 2015-2025 között nettó árbevételének 5 százalékát fizetné, és maradna a Ringier nyomdájánál, illetve továbbra is a Médialog terjesztené. A Népszabadság átadná a terjesztő cégben meglévő érdekeltségét is, viszont megszabadulna a nyomda felé fennálló 1,5 milliárd forintos adósságától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik