Belföld

Mesterházy sajnálja, hogy nem találkozhat Áderrel

Áder János államfő azt kéri Mesterházy Attilától, az MSZP elnökétől, hogy ha a szocialista frakciónak megalapozott aggályai lesznek a választási eljárási törvény végső szövege miatt, küldje el neki észrevételeit. Egyúttal arról is tájékoztatta a szocialista párt elnökét, hogy e felhívását a többi, a választási eljárási törvényjavaslatot kritizáló ellenzéki pártnak is elküldi.

Mesterházy Attila MSZP-elnök hétfőn kezdeményezett találkozót az államfővel a választási eljárási törvénnyel kapcsolatban. A szocialisták közleményükben azt írták: Áder Jánosnak így aggályaikat meghallgatva és megfontolva lenne ideje a jogszabály előzetes normakontrollját kérni az Alkotmánybíróságtól.

A köztársasági elnök válaszlevelében felidézte, hogy megválasztásakor úgy nyilatkozott, ha száz kifogástalan törvényt kap az Országgyűléstől, mind a százat aláírja, ha pedig száz rosszat, hibásat, mindet visszaküldi. „Megválasztásom óta ehhez tartom magam, és ez így lesz mindaddig, amíg köztársasági elnökként szolgálhatom közös hazánkat” – áll a levélben.

Áder János azt írta: számára mindennél fontosabb az alkotmányos jogok és a demokratikus értékek védelme. Ezért ha a legcsekélyebb kétség is támad benne bármely törvény alkotmányosságát illetően, egy pillanatig sem habozik, hogy az ügyben az Alkotmánybírósághoz forduljon. Hozzátette: ez a tisztségéből adódó felelőssége, nem annak függvénye, hogy ki bátorítja erre, és ki nem.

Az államfő válaszlevelében arra kéri Mesterházy Attilát, hogy ha a parlamenti zárószavazásra váró választási eljárási törvény végső szövegével kapcsolatban a szocialista frakciónak megalapozott alkotmányos aggályai lesznek, közvetlenül a jogszabály elfogadása után juttassa el neki levélben az MSZP részletes és tételes alkotmányjogi észrevételeit arról, hogy a törvény mely rendelkezése miért ütközik az alaptörvénybe.

Áder János arra is kitért, az ország érdeke, hogy „a legcsekélyebb alkotmányos kétség se árnyékolhassa be a demokráciánk és szabadságunk alapját jelentő törvényeket”, ezért az MSZP minden észrevételét alapos megfontolás tárgyává teszi.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője sajnálattal veszi tudomásul, hogy az államfő nem ad lehetőséget kettőjük személyes találkozójára. Mesterházy Attila közölte, eljuttatja a szocialisták aggályait Áder Jánoshoz a választási eljárási törvényjavaslatról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik