Gazdaság

Megvan a G20-csúcs első eredménye

Öt százalékkal nagyobb szavazati jogot kapnak a Nemzetközi Valutaalapban (IMF) a súlyukhoz képest kisebb befolyással rendelkező országok a többségi szavazati joggal rendelkező fejlett államoktól. Ez az első eredmény a G20-ak csütörtökön kezdődött pittsburgh-i csúcstalálkozóján.

A döntést megerősítették az EU illetékesei is. Korábbi hírek szerint az európai országok voltak azok, amelyek húzódoztak attól, hogy lemondjanak jelenlegi befolyásuk egy részéről az IMF-ben. G20-források szerint a mostani döntéssel a feltörekvő országok nagyobb beleszólást kapnak az IMF ügyeibe, elismerve ezzel növekvő befolyásukat a világgazdaságban.

G8 helyett G20?

A tanácskozásról kiszivárgott információk szerint a jövőben a világ legnagyobb fejlett, illetve fejlődő gazdaságait tömörítő G20-csoport látja majd el a globális gazdasági együttműködés folyamatos koordinálásának feladatát – közölte egy név nélkül nyilatkozó amerikai illetékes Pittsburgh-ben, ahol csütörtök este megkezdődött a G20 csúcsértekezlete.

Mint mondta, a legfejlettebb ipari országokat és Oroszországot tömörítő Nyolcak csoportja (G8) továbbra is tanácskozásokat tart majd, hogy olyan, mindannyiuk számára fontos ügyekről tárgyaljon, mint például a nemzetbiztonság. Ám a G8 „történelmi szerepét” (azaz a világgazdasági kérdések megvitatását és befolyásolását) a jóval szélesebb kört magában foglaló G20 veszi majd át. Az amerikai illetékes szerint ezt a változást Barack Obama amerikai elnök kezdeményezte, s hivatalosan pénteken jelentik majd be.

Obama bejelentést tesz

A hírt lényegében megerősítette a The Wall Street Journal című amerikai gazdasági napilap is, internetes oldalán.
A csúcsértekezlet résztvevői közül egyelőre senki sem kommentálta a kiszivárogtatást, ám az sokat sejtet, hogy váratlanul bejelentették: Barack Obama pénteken, helyi idő szerint reggel fél kilenckor (azaz még a G20-csúcs második munkanapjának kezdete előtt) sajtóértekezletet tart. A G20-as csoportot a „Nyolcak”, azaz az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Kanada, Japán, Németország és Oroszország mellett Dél-Afrika, Brazília, Kína, India, Mexikó, Argentína, Ausztrália, Indonézia, Szaúd-Arábia, Dél-Korea és Törökország alkotja, s részt vesz a csoport működésében az Európai Unió is, mint szervezet.

A G20-as csoport 10 évvel ezelőtt jött létre, ám egészen a múlt év végéig (a gazdasági válság kirobbanásáig) csak miniszteri szinten ülésezett. Most viszont immár a harmadik csúcsértekezletét tartja tavaly november óta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik