„Ma mindenki elismeri a Magyarország által
folytatott gazdaságpolitikát, és a legnagyobb kockázatnak a felelőtlen
ígérgetést tartják, vagy a felpuhulást, a visszatérést az irracionális
gazdaságpolitikához” – mondta a kormányfő.
Szerinte az a fő
kérdés, hogy a kormányt alakító erők „milyen tetteket hajtanak majd
végre. Rajta tartják-e az országot azon a pályán, amely most ismét
kezdi az országot rendbe rakni, vagy pedig megint alásüllyedünk a hamis
ígérgetés és a rossz politikai kompromisszumok világába, amely eddig is
tévútra vitte Magyarországot”.
A józan ész politikája
Úgy fogalmazott, hogy a józan ész
politikájának nincs alternatívája. Aki a költségvetés hiányának
„elengedéséről’ beszél, az olyan, mint az az autóvezető, aki az
autópályán szembemegy a forgalommal.
„A magyar devizahitelesek
biztonságával, vagyonával játszik az, aki erről az irányról le akarja
téríteni Magyarországot” – mondta a kormányfő, kiemelve: „ezzel nem
szabad játszani, még politikai önérdekből, szavazatszerzés céljából
sem, mert ez nagy felelőtlenség, és elbizonytalaníthatja azokat, akik
ma ismét bízni kezdenek Magyarországban”. Szerinte aki ezt teszi,
„megkérdőjelezi annak az áldozatnak is az értelmét, amelyet az emberek
meghoznak azért, hogy Magyarországot együtt jó pályára állítsuk”.
Magyarország
mostani gazdasági folyamatait illetően szerencsére nem nagyon kellett
megnyugtatnia senkit New York-i megbeszélésein – mondta Bajnai. „A
feszültség, az aggodalom, az idegesség Magyarországgal kapcsolatban
mintha az elmúlt hónapokban kiment volna a fejekből (…) egy pozitív,
optimista, reménykedő hangulat érzékelhető”.
Bajnai nem indul
A miniszterelnök a
New York-i magyar sajtó kérdésére válaszolva elmondta: a választásokon
nem fog indulni semmilyen párt színeiben, nem akar versenyezni senkivel.
Megjegyezte
ugyanakkor: „miniszterelnökként és magánemberként is csak olyan
politikai irányzatot fogok támogatni szavazatommal, megszólalásaimmal,
amely vállalja azt a felelősséget, amelyet ez a kormány megpróbált
vállalni az országért, amely azt ígéri, hogy Magyarországot a válságból
kivezető pályán tartja, és hosszú távú növekedés felé viszi”.
Arról
is beszélt: neki az a dolga, hogy olyan döntéseket hozzon, amelyek „nem
a következő közvélemény-kutatásra vagy választásokra koncentrálnak,
hanem arra, hogy hogyan lehet Magyarországot akár szavazatveszteség
árán is, de felelősséggel kihozni ebből a válságból és tartós
növekedési pályára állítani”.
Kijelentette: „a cselekvés
felelőssége a mindenkori kormányé, de az ország iránti bizalom
megerősítése közös munkája mindazoknak, akik Magyarországért
felelősséget éreznek, benne a kormányzati szerepre készülő ellenzéknek
is”.
Magyarországra jöhet a FAO
A miniszterelnök beszámolt arról, hogy csütörtökön
megbeszélést folytatott Jacques Diouffal, az ENSZ Élelmezési és
Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatójával. Diouf elmondta: a
FAO annyira elégedett magyarországi jelenlétével, hogy fontolgatja,
összevonja a világ több részén működő regionális szolgáltató
központjait, és Magyarországra telepíti. (A 189 tagállamot tömörítő
szervezet 1996-ban Magyarországon nyitotta meg Közép- és Kelet-európai
Regionális Irodáját.) A FAO elnöke meghívta a miniszterelnököt a
szervezet novemberi, olaszországi csúcstalálkozójára.
A kormányfő csütörtökön találkozott Katar emírjével és a kuvaiti
miniszterelnökkel, akikkel gazdasági együttműködési lehetőségekről
tárgyalt. Egyben arra kérte őket, támogassák Magyarország nem állandó
tagságát az ENSZ Biztonsági Tanácsában 2012-13-ban.
A kormányfő
csütörtök délután hazautazik, másnap, budapesti idő szerint péntek
délelőtt már közgazdász-vándorgyűlésen vesz részt Zalakaroson –
tájékoztatta Budai Bernadett kormányszóvivő az MTI-t.
