Belföld

Vas egy hétig gondolkodik az MDF jövőjéről

Vas János egy hét gondolkodási időt kért, hogy eldöntse, kilép-e az MDF parlamenti frakciójából - mondta Schmuck Andor, a Tisztelet Társasága ügyvivője. Távozásával megszűnne az MDF frakciója. Herényi szerint nem megy. A politológus szerint az időhúzás színjáték is lehet.

Schmuck Andor elmondta: Vas Jánossal még szerdán konzultált, amikor is az országgyűlési képviselő egy hét gondolkodási időt kért, hogy eldöntse, a Tisztelet Társasága felszólítására kilép-e az MDF parlamenti frakciójából.

Elfogyhatnak (Fotó: MTI)

Elfogyhatnak (Fotó: MTI)

Az ügyvivő hozzátette: személyesen tájékoztatta Vas Jánost arról, hogy mi volt a döntés oka és célja. A Tisztelet Társasága figyelembe veszi, hogy a képviselő gondolkodási időt kért, ezért a társaság a döntésig nem kívánja elmondani döntésének okát és célját – tette hozzá Schmuck Andor.

Megjegyezte: úgy tudja, hogy Vas János csütörtökön délelőtt találkozik az MDF vezetőivel a kialakult helyzetre tekintettel. Vas János csütörtök délután megerősítette: jelenleg is tanácskozik az MDF vezetőivel, arról azonban, hogy milyen lépéseket tesz, még nem akar nyilatkozni.

Színjáték?

Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel az MDF éppen csak átesett a szeptemberi botrányon, és Almássy Kornél kizárásán, most újabb nehézséggel szembesül, és továbbra is a frakció, illetve a párt puszta fennmaradása a téma a Fórum kapcsán, miközben lényeges kérdések (milyen stratégiát, irányvonalat kövessen) a háttérbe szorulnak.

A politológus szerint az MDF számára komoly nehézséget jelent a belső széttagoltsága: a hagyományos jobboldali konzervatív értékek képviselete illetve például a baloldali kötődésű Tisztelet Társaságának (TT) jelenléte a pártban.

“A sokféle érdek és érték találkozása tehát önmagában meghaladja egy kis párt erejét. Dávid Ibolya pozíciójának gyengülése, valamint a TT-vel való kapcsolat nyilvánosság előtti megjelenése, illetve a vád, miszerint az MDF valójában a kormányt támogatja, mind állhat a szakítás hátterében, abban, hogy a TT és az MDF közötti bizalmas viszony megtört, az egyeztetés leállt, és végül a TT szakított a párttal” – véli Szomszéd Orsolya, hozzátéve, hogy Vas János idő kérése felveti annak kérdését, hogy nem csak színjátékról van-e szó.

Nem akar menni

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője szerdán közleményében azt írta: Vas János semmilyen módon nem jelezte távozási szándékát az MDF-frakcióból

Ezt arra reagálva közölte, hogy a Tisztelet Társasága szerdán bejelentette: nem működnek együtt tovább az MDF-fel, ezért felszólítják Vas János képviselőt, hogy lépjen ki az MDF-frakcióból és függetlenként képviselje tovább a szépkorúakat.

Vége a kapcsolatnak

A társaság szerdai közleményében az állt, hogy “a Tisztelet Társasága az MDF választmányának március elején hozott döntéseként a Tisztelet Társasága és az MDF 2010-es választási együttműködésére vonatkozó ajánlatát elutasította.

Egyben kezdeményezi az MDF-fel kötött 2006-os választási megállapodás felbontását.” Közölték azt is, hogy az elnökség felszólítja Vas Jánost, hogy lépjen ki az MDF-frakcióból és függetlenként képviselje a szépkorúakat az Országgyűlésben.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke reagálásában az MTI-nek azt mondta, hónapok óta nem tárgyalnak a társasággal, ezért, mint megjegyezte, természetes volt a Tisztelet Társaságának reakciója.

Apadás

Amennyiben Vas János eleget tenne a Tisztelet Társasága felszólításának, akkor kilenc főre csökkenne az MDF eredetileg 11 fős képviselőcsoportja, hiszen múlt hétfő óta az MDF-ből kizárt Almássy Kornél már független képviselőként dolgozik a parlamentben.

A házszabály szerint akkor szűnik meg egy képviselőcsoport, ha tagjainak száma tíz fő alá csökken.

Nem érvényes

Ez alól csak az jelent kivételt, ha a képviselőcsoport eleve 10 fő alatti létszámmal jött létre. A házszabály ugyanis lehetőséget ad frakcióalakításra akkor is, ha az egyazon párthoz tartozó országgyűlési képviselők száma nem éri el a tizet, de pártjuk listáról mandátumot szerzett és a párt listájáról mandátumot szerzett valamennyi képviselő ehhez a képviselőcsoporthoz csatlakozik.

Ez azonban nem érvényes az MDF-re, hiszen Almássy Kornél és Vas János is országos listán jutott be a parlamentbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik