Gazdaság

Zuhan az életszínvonalunk

Az átlagfizetés 4,3 százalékkal ért kevesebbet az év első két hónapjában, mint egy évvel korábban. A versenyszférában dolgozók még alig érzik a válságot a KSH adatai szerint – amennyiben megmaradt munkahelyük. A recesszió nyomán idén 400-500 milliárd forinttal kevesebbet költhetünk el a boltokban, a helyzetet az áfaemelés akár súlyosbíthatja is.

A bruttó átlagkeresetek 1,5, a nettó átlagkeresetek 1,3 százalékkal csökkentek az év első két hónapjában éves szinten; ez 4,3 százalékos reálbércsökkenést jelent – közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Most jobb a versenyszférában?

Az átlagkeresetek a versenyszférában 4,2 százalékkal nőttek, a költségvetési szférában pedig – a 13. havi bér kifizetési szabályainak változása miatt – 13,4 százalékkal zsugorodtak az adatok szerint.

Zuhan az életszínvonalunk 1

Jól kerestek az energiaiparban és az ingatlanszakmában: előbbiben átlagosan 11,4, utóbbiban 10,8 százalékkal nőttek a reálbérek, míg a jutalmak elmaradása miatt mintegy 8 százalékkal kerestek kevesebbet a pénzügyi szférában.

A képet nyilván árnyalja, hogy a leépítések a közszférát eddig nem érintették.

A cégek is visszavesznek

A vártnál nagyobb reálkereset-csökkenésről ír gyorselemzésében a Takarékbank. Suppan Gergely vezető elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy a munkanélküliség további növekedése és a négynapos munkahét terjedése a versenyszféra béreit is tovább mérsékli.

A közgazdász szerint a csökkenő fizetések és a növekvő devizahitel-törlesztések ugyan érdemben visszavetik a lakossági fogyasztást, a jegybank mégsem csökkenthet alapkamatot hétfőn a gazdasággal szembeni általános bizalmatlanság okán.

Mínusz 400 milliárd

„December óta minden hónapban csökkent a kiskereskedelmi forgalom éves összevetésben, és a vásárlóerő további visszaesésére számítok” – nyilatkozta az FN-nek Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

A 8500-8600 milliárd forintos éves kiskereskedelmi forgalom mintegy fele a magánfogyasztásnak, amelynek szerkezete most jelentősen átalakul – hívta fel figyelmünket a szakember. Nyilván kevesebben járnak étterembe, kevesebben utaznak – mondta Vámos György, aki arra számít, hogy a recesszió idén 4-500 milliárd forinttal csökkentheti a kiskereskedelmi forgalmat, változatlan áron számítva.

Az érdekvédelmi szervezet főtitkára szerint ebben a helyzetben vétek áfát növelni. Bár a 4 százalékos áfaemelés mindössze nagyjából 3 százalékkal emelné az árakat, ami első ránézésre nem tűnik jelentősnek, az emberek fizetése mégis hamarabb fogyna el. Ezért elképzelhető, hogy a hónap végi vásárlások elmaradása nyomán a büdzsé áfabevételei érdemben nem nőnének – érvelt Vámos György.

Az OKSZ főtitkára inkább a GDP mintegy 15 százalékát jelentő feketegazdaság legalább részleges megadóztatásából tömködné be a büdzsé lyukait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik