Elég riasztó hatásai lesznek a Bajnai-csomagnak, legalábbis ez derül ki azokból a makroadatokból, amelyekkel a kormány számol, s amelyeket kedden hoznak nyilvánosságra a távirati iroda értesülése szerint.
Az export visszaesése az idén várhatóan az első negyedévben lesz a legerőteljesebb, a második félévben – amikor az európai élénkítő csomag hatásai is megjelennek már – a visszaesés mértéke is érzékelhetően kisebb lesz, véli a kormány.
A dokumentum rögzíti, hogy a versenyszféra foglalkoztatása a tavalyi év utolsó negyedéve óta csökken, februárban már 4,7 százalékos volt a visszaesés. Az év első felére a foglalkoztatás drasztikus csökkenését prognosztizálja a kormány, amely csak a második félévtől fordulhat kedvezőbbre. Az állami kiadások jelentős arányú visszafogása a reáljövedelmek csökkenésével jár, ez, valamint a válság miatt növekvő munkanélküliség, a hitellehetőségek szűkülése jelentősen, várhatóan 7-8 százalékkal veti vissza a lakossági fogyasztást.
A külpiaci dekonjunktúra kedvezőtlen hatásai a vállalatok beruházási hajlandóságát is visszafogják, ezért a kabinet a nemzetgazdaság egészében a beruházások 10 százalék körüli visszaesésével számol.
Nő az infláció
„A tavaly ősztől kezdődött dezinflációs folyamatokat tovább vetítve 2009 első felében csökkenő inflációs ráta várható, az év második felétől a normál áfakulcs növelése, illetve a jövedéki adók emelése azonban növeli az inflációt, amely így éves szinten 4,5 százalékra jöhet ki.
A fenti makrogazdasági mutatók és a jelenlegi nemzetközi előrejelzések alapján 2009-ben a hazai GDP 5,5-6 százalékos visszaesésével kell számolni. Ekkora gazdasági recesszió mellett is tartható lesz a 3 százalék alatti idei hiánycél – ha a kormány meglépi a tervezett intézkedéseket.
2012-re visszafizetjük az IMF-hitelt
A kiigazító intézkedések hatása miatt a GDP 2010-ben még enyhén csökken, de 2011-től már a belföldi felhasználás egyre erőteljesebb növekedése érvényesül. 2012-2014-ben – a most meghozott döntések eredményeként – a gazdaság növekedése már elérheti a 3,5-4 százalékot.
A 2008 végén lehívott, IMF által nyújtott hitelt teljes egészében 2012-ben lehet visszafizetni. A kisebb adósság és a várhatóan csökkenő kamatok miatt kisebb lesz az adósságszolgálat, ami 2013-tól automatikusan visszafogja az állami kiadások szintjét.
Segítenék a lakáshiteleseket
A program azt is részletesen kifejti, hogy miként segítenék a bajba jutott devizahiteleseket. Az intézkedések között olvasható: az új kormány haladéktalanul tárgyalásokat kezd a hazai bankokkal, hogy a gazdasági válság hatására – még a Gyurcsány-kormány ideje alatt – kötött megállapodás általános érvényű szabályozássá váljon. E szerint a lakossági ügyfelek meghosszabbíthatják a devizahiteleik futamidejének hosszát, átválthatják azokat forintra, s ezekért az ügyintézésekért a bankok nem számíthatnak fel díjakat.
A programban szerepel, hogy pénzt vonnak el a közösségi közlekedés finanszírozásától. A dokumentumból kiderül: rászorultság alapján válnának hozzáférhetővé az utazási kedvezmények. A kormány kezdeményezi, hogy csak azoknak a csoportoknak maradjon meg a jövőben a kedvezménye, amelyek valóban rászorulnak az utazási támogatásra, mivel jelenleg ez a szociális helyzettől teljesen függetlenül nagyjából 6-7 millió embernek jár. A kormány számításai szerint a költségvetés 106 milliárd forinttal pótolja ki a társaságok ebből származó veszteségét.
Programiroda vezényli
A prognosztizált makroadatokat a kormány által készített 54 oldalas dokumentum tartalmazza, ami az MTI birtokába jutott, s amit kedden hoznak nyilvánosságra. A tervezetből az is kiderül, hogy a válságkezelő program végrehajtását programiroda felügyeli majd, amely közvetlenül a kormányfő irányítása alatt működik. A kormány készít egy ütemtervet, amely az intézkedések határidejét is tartalmazza majd. A kormányon belül létrejön a válságkezelő kabinet, amely hetente ülésezik.
Az intézkedési tervet kormányhatározat formájában is kihirdetik. A kormány azt tervezi, hogy az azonnali válságkezelő lépésekről szóló jogszabályokat az Országgyűlés tavaszi ülésszakának végéig el is fogadja.
A társadalmi partnerekkel, a szociális és gazdasági érdekérvényesítő szervezetekkel is egyeztet majd a kormány az intézkedéscsomagról.
