A nagykövet szerint fontos, hogy ne veszítsék el a folyamat „visszaszerzett hitelességét”. Hozzátette: várhatóan a májusi prágai energetikai csúcstalálkozóra már végleges lesz a megállapodás szövege. Bayer Mihály elmondta azt is, hogy április végére várják az Európai Bizottság válaszát arról, hogy a Nabucco projekt mentességet kap az európai gázdirektíva alól.
A mintegy 3200 kilométer hosszú – többek között Törökországon átvezető – gázvezetéken a Kaszpi-tenger és a közép-ázsiai térségből érkezne évente mintegy 30 milliárd köbméter földgáz Európába.
A kevés nyitott kérdés között Törökország ellátásbiztonságának problémáját említette a nagykövet. Ugyanakkor pozitívan ítélte meg az EU 200 millió eurós támogatását. Németh Zsolt fideszes képviselő szerint viszont „üzenet értéke” van annak, hogy 250 millió helyett 200 millió eurót szavaztak meg, és azt is „kicsinyes vitában”.
A gazdasági válság miatt visszaeső kereslet és a cégek beruházásának visszafogása lassíthatja a Nabucco projekt megvalósítását – válaszolta képviselői kérdésre Bayer Mihály.
A Nabucco nagykövet nem zárta ki, hogy Irakból előbb érkezik gáz Európába, mint Azerbajdzsánból, vagy Türkmenisztánból. Jelezte, hogy nem kizárt az iráni forrás sem, de ahhoz még hosszabb idő kell.
Bayer Mihály szerint az új amerikai adminisztráció minden bizonnyal egy csomagként tekint az európai déli energiafolyosóra, és nem részesíti előnyben a Nabucco projektet. A bizottság tagjai zárt ülésen hallgatták meg Hernádi Zsoltnak, a Mol elnök-vezérigazgatójának tájékoztatóját az orosz tulajdonszerzés kérdéséről.
Németh Zsolt fideszes képviselő még a nyilvános ülésen arról kérdezte Bayer Mihály nagykövetet, van-e mód és lehetőség a magyar Lex-Molhoz hasonló uniós jogszabályt alkotni a magyar olajtársaság védelmében. Ezt a nagykövet a jelenlegi szabályok alapján elképzelhetetlennek tartja.
Bayer Mihály szerint az orosz energiapolitika két fő törekvése: az ár maximalizálása és a szállítóvezetékek feletti kontroll megtartása, illetve megszerzése. Ebbe illeszkedik a Molban történt akvizíció is. Németh Zsolt úgy vélte, hogy a Mol részvények megvásárlásával az oroszok tulajdonképpen a Nabucco projektbe „ülhetnek be, ami annak halálát jelenti”.
Kóka János, a bizottság elnöke nehezményezte, hogy a Miniszterelnöki Hivatal képviselője nem jelent meg az ülésen, így elmaradt az első napirendi pont megtárgyalása: tájékoztató Gyurcsány Ferenc miniszterelnök moszkvai látogatásáról, az ott létrejött orosz-magyar megállapodásról. Az elnök magyarázata szerint a bizottság arra lett volna kíváncsi, hogy az akkor aláírt megállapodás a Déli Áramlat gázvezetékről miként befolyásolja a Nabucco projektet.
