Gazdaság

Okosodó iskolák

A tanítás és a tanulás forradalmát jósolta Bill Gates, a Microsoft alapító elnöke a skóciai Edinburghban, amikor innovatív oktatási programot jelentett be 12 ország számára.

A 10,5 ezer tanulót érintő projekt lényege, hogy a technológia átadásán kívül az óriáscég szakmai segítséget és képzést is nyújt az iskoláknak. Emellett a cég országok oktatási reformfolyamatait tanácsadóként segíti.

A Microsoft alapító elnöke szerint az új technológiák nem csupán a mindennapi kommunikációt és társadalmi interakciót formálják, hanem az olyan hagyományos rendszereket is alapjaiban változtatják meg, mint a tanítás és a tanulás. Gates szerint már a tantervek készítésénél rengeteget segíthetnek az olyan online tudástárak, mint például a Wikipedia. Emellett a kollaboratív, azaz a tudásmegosztáson alapuló informatikai megoldások alapjaiban változtatják meg a szülők, tanárok és diákok viszonyát is. A tanárok például egy interaktív weboldalon (mintegy e-ellenőrzőkönyvben) folyamatosan értékelhetik a diákok teljesítményét, és ezt a diákok és a szülők is nyomon követhetik. Itt a személyre szabott házi feladatok, az órarendek, vagy éppen a közérdekű bejelentések is egyszerűen, gyorsan közölhetők.


Okosodó iskolák 1

Az oktatás során sokkal több képet, animációt és videótartalmat vagy éppen aktuális híreket, eseményeket használhatnak fel a tanárok, élvezetesebbé és hatékonyabbá téve ezzel a tanulást. A szélessávú interneten lehetőség van egy-egy videóra rögzített tanóra, előadás visszanézésére is. Bill Gates szerint a modern eszközök elterjedésével az évszázadok óta egyedül dolgozó pedagógusok közt sokkal intenzívebb tapasztalatcsere alakulhat ki. Ezzel közösen megtalálhatják a legjobb megoldást, például arra, miként ösztönözzék az ifjúságot minél több ismeret megszerzésére, vagy hogyan magyarázzák el, miért szükséges egy-egy látszólag haszontalannak tűnő téma mélyebb ismerete. A Microsoft elnöke szerint ezzel a tanárok – kilépve a hagyományos feljebbvalói szerepből – akár a háttérből is dolgozhatnak, segítve a tanulókat az interaktív megismerésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik