Belföld

Fizetnie kell Budai Gyulának

budai-gyula (budai gyula, kormánybiztos, )
budai-gyula (budai gyula, kormánybiztos, )

Egymilliót kell átutalnia a vagyonkezelő volt vezetőjének, továbbá sajnálkoznia kell két hírműsorban is, amiért megsértette Tátrai Miklós jó hírnevét.

A Fővárosi Törvényszék végzése egyelőre nem jogerős. Az elsőfokú döntés kimondta: az elszámoltatásért felelős kormánybiztos két éve a TV2 Tények című műsorában, majd a köztévé Az Este című műsorában valótlanul állította, hogy Tátrai Miklós számláján kötött ki az a 365 millió forint, amit a Bábolnai Ménesbirtok Kft. utalt át a Bábolna Zrt. felszámolójának.

Budainak ezt közöltetnie kell a két hírműsorban is, méghozzá a saját költségén, emellett 15 napon belül át kell utalnia egymillió forintot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezetőjének. Azt nem tudni, Budai fellebez-e az ítélet ellen.

Budai: megint mellé

A napokban egyébként a Tatabányai Törvényszék nem jogerős ítélete felmentette Tátrai Miklóst, valamint Mezei Lászlót, a Nemzeti Ménesbirtok volt ügyvezetőjét a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól. Tátrai és Mezei ellen a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség emelt vádat Budai Gyula akkori Magosz szövetségi igazgató és Medgyasszay László kereszténydemokrata képviselő 2009. áprilisi feljelentése alapján.


Fotó: Neményi Márton

A vádirat szerint Mezei tettesként, Tátrai utasítására fiktív megállapodás és számla alapján utalt át 365 millió forintot a felszámolás alatt álló Bábolna Zrt.-nek. A bíró az ítélet indoklásában elmondta, nem állja meg a helyét a főügyészség álláspontja, mert a megállapodás valós gazdasági érdekek mentén köttetett, mindkét állami tulajdonú cégnek hasznot hajtott, és semmilyen kárt nem okozott.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész fellebbezett a vádlottak bűnösségének megállapítása érdekében.

A filozófusok is győztek

Megszüntették az összes, úgynevezett „filozófusüggyel” kapcsolatos gazdasági jellegű nyomozást – erősítette meg május végén a Népszava értesülését a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. Nem találtak bűncselekményre utaló jelet, pedig csaknem másfél évig nyomoztak.

Ez azt jelenti, hogy alaptalanul hozta hírbe a pályázatok miatt a legjelesebb filozófusokat az elszámoltatási kormánybiztos. Budai Gyula ugyanis úgy vélte, több olyan külsős cég volt, amelyekhez „kiszervezték” a filozófiai tárgyú pályázatok megvalósítását, pedig – mint mondta – a filozófusok „munkaköri leírásához tartozott”, hogy részt vegyenek ezekben a projektekben.

Az FN24 egy hónapja interjúzta Budai Gyulát, aki akkor kikérte magának, hogy politikai verőember lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik