Tavaly az adóhatósági végrehajtás során lefoglalt vagyontárgyak 1,22 milliárd forintot hoztak a kasszába. Hogy nem a bedőlt tartozások kezelése a legjövedelmezőbb „üzletága” az adóhivatalnak mutatja, hogy a felszámolás alá kerülő társaságok tartozásainak megtérülési aránya is csak 1-2 százalék.
A lefoglalt vagyontárgyakat árverésen kínálják fel, ahol az ingóságokat a becsérték 25, az ingatlanokat pedig az 50 százalékán is eladhatják, ha nincs megfelelő ajánlat. A jó üzletet megszimatolva külön APEH-árverésekre szakosodott licitálók (vásárlói csoportok) jelentek meg, akik igyekeznek minél lejjebb nyomni az árat. Őket leginkább a gépjárművek érdeklik.
Ellenük pályázatos értékesítéssel próbált védekezni az adóhivatal, ahol a pályázónak legalább a becsértéket meg kell ajánlania. Ám ezzel meg átesnek a ló másik oldalára, mivel a nem sanda szándékkal induló kereskedők árrése minimálisra apad, így nem lesznek érdekeltek a pályázati részvételben. Az árveréseken a legnagyobb keletje a frekventált helyeken lévő ingatlanoknak illetve a gépjárműveknek van.
