Gazdaság

Nő a vadászterületek száma

Március elsejével16 százalékkal nő a vadászterületek száma , amikor a földtulajdonosok újabb 10 évre döntenek vadászati jogaikról.

Jelenleg 1189 vadászterületet tartanak nyilván az országban, összesen 8,5 millió hektáron. A területek újraosztását a vadgazdálkodási törvény 10 évenként engedi meg, az első periódus 2007 február végén jár le.

Az elmúlt hónapokban összeülő tulajdonosi közösségek körvonalazódó döntései nyomán a nagyobb vadászterületek nem osztódnak, ám kisebbekből több lesz a következő évtizedben – közölte Pintér István, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese. Hozzátette, hogy a minimális vadászterület-nagyság 3 ezer hektár marad.

Márciustól összesen 1.370 területen lehet majd vadászni. Amíg a vadászterületek száma Pest megyében és Baranya megyében alig változott, addig Hajdú-Bihar megyében jelentős az elaprózódás, hiszen 40 százalékkal nőtt a területek száma.


A február végén záruló 2006/2007-es vadászszezont a vadgazdálkodási szektor várhatóan 15 milliárd forint árbevétellel és 0,8-1 milliárd forint nyereséggel zárja. Egy évvel korábban az ágazat 14,2 milliárd forint forgalmat bonyolított, az eredmény 450 millió forint volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik