Az új vezető Holtzer Pétert váltja az OTP Alapkezelő elnöki posztján. Holtzer Péter 2005. március 21-től 2007. február 18-ig töltötte be az igazgatóság elnökének tisztét. Ezt megelőzően, 2002 márciusától 2005. március 21-ig az OTP Alapkezelő vezérigazgatója volt.
Az alapkezelő igazgatóságába Hameczen kívül két másik új igazgatósági tagot is választottak, Simon Pétert és Gáti Lászlót. Szalai Sándor, az OTP Alapkezelő vezérigazgatója elmondta, hogy Holtzer Péter a szakmaváltás mellett döntött, és az alap- és vagyonkezelői tevékenységet elhagyva a tanácsadói területen kíván dolgozni.
Hamecz István az MTI-nek elmondta, hogy március elsejével közös megegyezéssel távozik az MNB-től. A hír szerinte senkit sem lepett meg, piaci körökben is ismert volt. Kijelentette, hogy távozási szándéka a jegybanktól nincs összefüggésben a vezetőváltással az MNB élén, az erről szóló megállapodást is a jegybankelnök-jelölt megnevezése előtt írták alá.
„Úgy éreztem már eleget voltam ebben a munkakörben, ez már nem jelentett megfelelő kihívást számomra” – fogalmazott a jegybank vezető közgazdásza. „Egy alapkezelő vezetése teljesen más típusú tevékenység, mint amit eddig végeztem, ezért is vállaltam el az OTP Alapkezelő vezetését” – tette hozzá.
