Egymásra mutogatnak
Egy napig tart a csoportos beszedési megbízás megszüntetése – állította lapunk megkeresésére az egyik hazai bank azt sejtetve, hogy valójában a közüzemi cégek miatt körülményes a csoportos beszedési megbízások átvitele. Egy fővárosi közműcég viszont úgy nyilatkozott, hogy szabályos ügyintézés esetén ügyfeleik a következő számlájukat már az új bankjuk segítségével fizethetik, vagyis az átállás havi elszámolás esetén is kevesebb, mint egy hónap. Az ügyintézési idő a kormányfő által életre hívott testület szerint viszont akár két-három hónap is lehet.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtöktől hatályos rendelete értelmében július elsejétől könnyű dolga lesz annak, aki közüzemi számláit egy másik banknál vezetett folyószámlájáról kívánja fizetni. Először jelenlegi bankjától igazolást kell kérnie a számláját érintő csoportos beszedési megbízásokról – ez még nem minősül felmondásnak –, majd új bankjának azt benyújtva az igazolás egyben új felhatalmazást is jelent. Ezután az új bank értesíti a közüzemeket, akik ezzel a régi banknak szóló felhatalmazást automatikusan megszűntetettnek tekintik.
A jegybank lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a november végén megjelent rendelet tervezetébe már 2005 nyarán bekerült az erről szóló három pont, vagyis a módosulásokat nem a kormányfő által megbízott bizottság jelentése ihlette. Az MNB szerint rendeletük és a testület jelentése ugyanazt a célt, vagyis a bankok közötti verseny erősítését szolgálja.
A Várhegyi Éva vezette bizottság egyébként másként képzelte a csoportos beszedési megbízások átvitelét: központi felhatalmazási rendszer létrehozását kezdeményezték, amelyben a bankok közötti elszámolást végző Giro Zrt. átvezethetné a számlák között a beszedési megbízást. Az ügyintézés szerintük így egy napra is rövidülhetne. Nyártól némi utánajárással, de egy nap alatt az új szabályok szerint is elintézhetjük a bankváltást.
