Az év első hónapjában a befektetők 5,5 milliárd forint friss tőkét helyeztek el a befektetési alapokban, és az alapokon 18 milliárd forintnyi hozam keletkezett. Januárban három új alap indult – két garantált alap, és egy ingatlan alapok alapja -, így a Bamosz tagjai összesen 240 alapot kezeltek a hónap végén.
Friss tőke a kötvényalapokban
A kötvényalapok vagyona egy hónap alatt 0,9 százalékkal bővült, 278 milliárd forintot tett ki január végén. A kötvényalapokba közel kétmilliárd forint friss tőke érkezett, a hozamok pedig további félmilliárd forinttal növelték a vagyont.
Az összvagyon mintegy 22,3 százalékát képviselő ingatlanalapok vagyona januárban 1 százalékkal 571 milliárd forintra mérséklődött. A 9 milliárd forintos tőkekivonás mellett az alapok teljesítménye 3,6 milliárddal növelte a vagyont.
Az összvagyonon belül a legnagyobb arányt a pénzpiaci alapok jelentik, ezek vagyona januárban 1,4 százalékkal gyarapodott, a hónap végén 795 milliárd forint volt. A növekedés 5,2 milliárdnyi új befektetésből és 5,2 milliárd forintnyi hozamból tevődött össze.
Bővültek a részvényalapok
A részvényalapokba januárban 2,1 milliárd forint friss tőke érkezett, a hozamok pedig több mint 5 milliárd forinttal növelték a vagyont, amely így 2,5 százalékkal bővült, a hónap végén 306 milliárd forintot tett ki.
A vegyes alapok vagyona egy hónap alatt 1,5 százalékkal 168 milliárd forintra emelkedett. Az új befektetés 1 milliárd forintos, az alapok teljesítménye 1,6 milliárd forintos növekményt jelentett.
A garantált alapokban januárban 2,3 milliárd forintot helyeztek el a befektetők, a hozamok pedig további 1,2 milliárd forinttal növelték a vagyont, amely így 1,4 százalékos bővüléssel a hónap végére 268 milliárd forintot ért el. A garantált alapok az összvagyon 10,4 százalékát képviselik.
A származtatott alapok vagyona 5,7 százalékkal 19 milliárd forintra emelkedett. Az év első hónapjában 680 millió forint friss tőke érkezett a származtatott alapokba, összesített hozamuk pedig 330 millió forintot tett ki.
