A részvénypiac forgalma 19,4 milliárd forintot ért el, a vezető részvények közül csak a Richter tudott erősödni az előző napi záráshoz képest. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX értéke 5,04 ponttal, 0,20 százalékkal 2.699,87 pontra süllyedt.
A Richter gyorsjelentését ellentmondásosan értékelte a piac előbb esett a részvény, de zárásig erősödni tudott, azonban nem volt ereje magával húzni a több blue-chipet. Gyengült a Mol és az OTP is. A Richter tavalyi nettó eredménye elmaradt a várakozásoktól, üzemi szinten ugyanakkor meglepően jó eredményt ért el elsősorban a kutatás-fejlesztési kiadások visszafogásának következtében. A Richter nem konszolidáltan 50,168 milliárd forint adózott nyereséget ért el 2006-ban, a profit az előző évhez képest 15 százalékkal nőtt. Üzemi eredménye 27,6 százalékkal 47,66 milliárd forintra emelkedett.
Kedvezőtlenül érintette a pesti börzét a svájci UBS bankház reggel közzétett elemzése, amely szerint saját részvény portfoliójában csökkenti a közép-kelet-európai részvények arányát, helyettük brazil, tajvani és koreai részvények vásárlását határozta el.
A Richter árfolyama 225 forinttal, 0,57 százalékkal 39.850 forintra nőtt, forgalma 3,6 milliárd forint volt. Szektortársa az Egis 27.750 forintos változatlan árfolyamon zárt, forgalma mindössze 181 millió forint volt a társaság gyorsjelentése előtti utolsó kereskedési napon. Az OTP 81 forinttal, 0,94 százalékkal 8.570 forintra gyengült, forgalma alig haladta meg a 8 milliárd forintot.
A Mol árfolyama 365 forinttal, 1,78 százalékkal 20.135 forintra csökkent, az olajrészvényre 5,3 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket. A Magyar Telekom 7 forinttal, 0,70 százalékkal 995 forintra esett vissza, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az alacsony kapitalizációjú papírok közül több mint 5 százalékkal, 1.050 forinttal 19.450 forintra gyengült az Émász, ami valószínűleg összefüggésben van azzal, hogy a Concorde csökkentette a részvény célárfolyamát.
