Gazdaság

Gyengült a forint

Az eurót fél négy körül 254,50/60 forinton jegyezték a hétfői 252,35/45 forint után. A forint 76 bázisponttal 9,85 százalékra romlott a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.

Az euróval nagy forgalomban 252,20-255,35 forint között kereskedtek. A dollár 191,20-192,90 forint között ingadozott, fél négykor 192,25/35 forinton forgott, szemben a hétfői 191,60/80 forinttal.

A kereskedők szerint egész nap kedvezőtlen globális hírek gyengítették a régió valutáit, velük együtt gyengült a forint is, bár náluk kisebb mértékben. A kínai újév után kedden kinyitó pekingi tőzsde csaknem kilenc százalékos esése, valamint az amerikai Fed nagy tekintélyű korábbi elnökének egy konferencián elmondott beszéde rontott a piacok állapotán. Alain Greenspan Hong-Kongban nem tartotta kizártnak, hogy az Egyesült Államok gazdasága az év végére recesszióba csúszik. A mélyülő iráni-amerikai konfliktus hatására máris emelkedni kezdett az olajár.

A régió hírei ezúttal nem hatottak – mondták a piacon, utalva rá, hogy az EU pénzügyminiszterei kedden tárgyalták a lengyel és a magyar kormány költségvetési hiány csökkentő programjait.

A forintpiacon az overnight kamat mintegy 40 bázisponttal 7,30/40 százalékra esett. A 6-12 hónapos lejáratokon 5-10 bázisponttal, a kétévesen mintegy 15 bázisponttal emelkedett a kamatszint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik