Tapaszti Attila, a Takarékbank elemzője enyhe emelkedést vár a Budapesti Értéktőzsdén, elsősorban a kedvező globális piaci hangulat alapján. Az amerikai Fed elnöke egészségesen fejlődő amerikai gazdaságról és enyhülő inflációs nyomásról számolt be előző napi nyilatkozatában. Kijelentései kedvezően hatottak a részvénypiacokra, és a kialakult pozitív hangulat továbbra is támaszt nyújthat a magyar tőzsdének – fejtette ki az elemző.
A lezárult gyorsjelentési szezonnal kapcsolatban elmondta: a blue chip vállalatok eredményei ugyan megfeleltek a várakozásoknak, de pozitív meglepetést egyik sem tudott nyújtani. A szakértő úgy véli, hogy a gyengébb fundamentumok hosszabb távon az árfolyamok gyengülésében is megmutatkoznak majd.
A BUX szerdán 254,20 pontos, 1,06 százalékos emelkedéssel, 24 155,76 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 26,5 milliárd forintot ért el, a vezető részvények a stagnáló Magyar Telekom kivételével erősödtek.
