Belföld

Az egykulcsosra panaszkodott az LMP az IMF-nek

A pénzügyi stabilitásról és az LMP népszavazási kezdeményezéséről is tárgyalt a párt képviselővel Iryna Ivaschenko, az IMF magyarországi képviseletének vezetője.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Iryna Ivaschenko Heltai Lászlóval, az LMP szóvivőjével, valamint Scheiring Gáborral, a párt gazdasági kabinetjének vezetőjével tárgyalt. Az LMP politikusai arról beszéltek, hogy egy, a Nemzetközi Valutaalappal kötött gyors megállapodás javítaná az ország helyzetét. Ugyanakkor jelezték, hogy csak olyan válságkezelő, stabilizáló intézkedéseket tudnak támogatni, melyek nem ássák alá a hosszú távú gazdasági fejlődés alapjait, nem sértik a szociális biztonság és a fenntarthatóság szempontjait – áll a közleményben.

Hangsúlyozzák, hogy az LMP különösen aggályosnak tartja az egykulcsos adót, véleményük szerint az nem csak a költségvetés egyenlegére gyakorolt negatív hatást, hanem a finanszírozásához szükséges terhek is egyenlőtlenül az alacsonyabb jövedelmű csoportokat sújtják.

Végül kitérnek arra, hogy a tárgyaláson szóba került az LMP népszavazási kezdeményezése is, és megvitatták a munka biztonsága és rugalmassága közötti törékeny egyensúly kérdését. A szöveg úgy fogalmaz, hogy az LMP politikusai a munkavállalás rugalmassá tételének elemi feltételeként jelölték meg az alapvető biztonság meglétét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik