Gazdaság

Wolfowitz feltételekkel távozna a Világbank éléről

Paul Wolfowitz hajlandó lemondani a Világbank elnöki posztjáról, de csak abban az esetben, ha az intézmény igazgatótanácsa kinyilvánítja, hogy „semmi rosszat" nem tett, amikor közreműködött barátnőjének fizetésemelésében.

Wolfowitz mindeddig kitartott azon álláspontja mellett, hogy nem távozik a Világbank éléről, és a legnagyobb részvényes, az Egyesült Államok kormánya is közölte, továbbra is támogatja az elnököt. Az Európai Parlament korábban viszont úgy foglalt állást egy határozatában, hogy a Világbank elnöke lemondásával elejét vehetné annak, hogy gyengüljön az intézmény korrupcióellenes küzdelmének hitele.

A Világbank élére 2005-ben megválasztott Wolfowitz személyével kapcsolatban súlyos bírálatok fogalmazódtak meg az utóbbi hetekben azon az alapon, hogy a bank az elnök közbenjárására jelentős mértékben megnövelt fizetést juttatott egy volt női alkalmazottjának, akihez Wolfowitzot gyengéd érzelmi szálak fűzték.

Paul Wolfowitz, az ügy napvilágra kerülése után nyilvánosan bocsánatot kért, a banki alkalmazottak szövetsége és több részvényes ennek ellenére távozását követelte.

Az igazgatótanácsban körvonalazódó kompromisszum szerint Wolfowitz azután távozna posztjáról, hogy a testület vagy annak egy vizsgálóbizottsága olyan közleményt tesz közzé, amelyben nem szerepel Wolfowitz viselkedésének elítélése.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik