A részvénypiac forgalma alig 22 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak a Magyar Telekom árfolyama gyengült az előző napi záráshoz viszonyítva. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX pedig 5,61 ponttal, 0,19 százalékkal 2985,09 pontra emelkedett.
Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír Zrt. kereskedője elmondta, hogy „elég unalmas” volt a kereskedés, de a szerdai esést sikerült ledolgozni a BÉT-en. A szakember szerint az alacsony forgalom is jelzi, hogy óvatosakká váltak a befektetők, mivel a vezető tőzsdeindexek csúcsra vagy csúcsközelbe emelkedtek. Innen nehéz megsejteni, hogy van-e még út felfelé, vagy trendforduló jön.
Csütörtökön Európa vezető tőzsdéi emelkedtek, a régiós börzék közül viszont csak a magyar és a szlovén tőzsde végzett nyereséggel. A nap kereskedéséből említésre méltó, hogy a Magyar Telekom harmadik napja folyamatosan és jelentősen gyengül, amióta a távközlési papír osztalékrészvénye nélkül forog.
Az OTP nem tudott visszakapaszkodni a 9700 forintos árfolyam fölé, a Richter és az Egis viszont több mint egy százalékkal erősödni tudott. A Mol esetében folyik az iránykeresés a szakember szerint.
A Mol árfolyama 190 forinttal, 0,86 százalékkal 22 290 forintra emelkedett, az olajtársaság részvényei 6,1 milliárd forint értékben forogtak. Az OTP részvények ára 320 forinttal, 1,68 százalékkal 9661 forintra erősödött, forgalmuk 7,6 milliárd forint volt. A Magyar Telekom 5 forinttal, 0,54 százalékkal 926 forintra esett, forgalma meghaladta az 2,5 milliárd forintot. A Richter részvények 37 630 forintot értek, 450 forinttal, 1,21 százalékkal többet, mint szerdán, forgalmuk meghaladta a 4 milliárd forintot. Az Egis 320 forinttal, 1,68 százalékkal 19 325 forinttal nőtt a szerdai záráshoz képest, 587 millió forintos forgalomban.
